Ügynök volt az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora

2010.05.25. 16:29 Módosítva: 2010.05.25. 16:30
Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem kinevezett rektora közleményben ismerte el, hogy ügynökként tevékenykedett a Kádár-rendszerben.

A rektor az evangelikus.hu honlapon olvasható írásában kitért arra, hogy 1984-től kapcsolatban állt a Belügyminisztérium titkosszolgálatával. Megjegyezte azt is, hogy rektori kinevezésének ez év május 18-i átvétele után az egyház kereste meg múltbéli tevékenységét illetően, erre reagálva írta közleményét.

Szabó Lajos 1984-ben hozott döntéséről azt írta: "Sajnos úgy láttam, hogy a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésének zökkenőmentes lebonyolítását, valamint a gyenesi ifjúsági konferenciák folyamatos és zavartalan megrendezését az akkori körülmények között minden eszközzel biztosítani kell, mivel ez a két rendezvény kiemelkedő jelentőséggel bír egyházunk életét és jövőjét illetően".

Bocsánatot kér

A rektor azt hangsúlyozta, hogy tudomása szerint ügynöki tevékenységével "sem személyeknek, sem egyházának" nem okozott kárt. "Ha akaratom ellenére ez mégis megtörtént, akkor azoktól, akiket megbántottam, valamint mindazoktól, akik számára ez a bejelentés csalódást és fájdalmat okoz, bocsánatot kérek" - tette hozzá.

A hittudományi egyetem vezetője felvetette: azt, hogy akkori döntése "mennyiben volt helytelen vagy szükséges", bárki saját lelkiismerete szerint megítélheti. Szabó Lajos a honlapon szombaton megjelentetett közleményében azt is írta: további munkájával egyháza épülését és közösségének megerősödését szeretné szolgálni.

Az Oktatási és Kulturális Minisztériumban május 18-án adták át azt az okiratot, amely szerint Sólyom László köztársasági elnök Szabó Lajos egyetemi tanárt augusztus 1-jétől 2014. július 31-ig terjedő időtartamra az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a rektori feladatok ellátásával bízza meg.

Szabó Lajos (középen) 2005. november 8-án, az Evangélikus Hittudományi Egyetem díszdoktoravatásán (Fotó: Szigetváry Zsolt)
Szabó Lajos (középen) 2005. november 8-án, az Evangélikus Hittudományi Egyetem díszdoktoravatásán (Fotó: Szigetváry Zsolt)

Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke azt közölte, hogy az egyház vezető testületei várhatóan megtárgyalják ezt a témát a közeljövőben.

Könyvsorozat indult

Három hete jelent meg a Magyarországi Evangélikus Egyház és a pártállami időszak állambiztonságának kapcsolatáról szóló könyvsorozat bevezető kötete, amelyben magas rangú egyházi személyiségekről is írnak érintettségük okán.

A Háló elnevezésű sorozat - amely a tervek szerint nyolc-kilenc könyvből áll majd - "nulladik" kötete felvázolja az 1945 és 1990 közötti történelmi korszak kutatásának sajátosságait, és vizsgálja azt is, hogy a tényfeltárás mennyire befolyásolja jelenleg egy-egy egyházközség közösségi életét.

Az öttagú, evangélikus szakértőkből álló bizottság munkája során eddig 35 nevet tudott azonosítani az egyház berkeiből. Van közöttük a Deák téri és a budavári evangélikus templomban egykor működő lelkész is, ennek a két gyülekezetnek a vezetőségével a történelmi tényeket már közölték. Az ügynökhálózatban működött mások mellett Ottlyk Ernő korábbi püspök és Prőhle Károly teológiaprofesszor is. Szabó Lajost ez a kötet nem említi.