Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Kártérítést kapnak a roma diákok

2010.06.02. 14:07
Öt roma diák kap kártérítést a Legfelsőbb Bíróság precedens értékű ítélete után. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a miskolci önkormányzatot perelte be 2005-ben a roma diákok iskolai elkülönítése miatt.

Még 2005-ben indított pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány Miskolc városa ellen, a városi iskolák szerintük diszkriminatív körzetesítése miatt. A szervezet szerint a megyeszékhelyen történő iskolaösszevonások után létrejött új körzethatárok hátrányosak voltak a cigány származású tanulóknak.

Megsértette a gyerekek jogát az önkormányzat

A miskolci önkormányzat a város 36 általános iskoláját ugyanis 15 intézménnyé vonta össze, ám a beiskolázási körzeteken nem változtatott, így a roma tanulók szegregációja sem változott. Az alapítvány azt szerette volna, ha egy bírói ítélet megállapítja az önkormányzat felelősségét az elkülönítésért. Abban bíztak, hogy ha ezt sikerül elérni, akkor a szegregáció is csökkenni fog.

2006-ban a Debreceni Ítélőtábla megállapította, hogy a miskolci önkormányzat valóban megsértette a roma származású tanulók egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Ezzel az Ítélőtábla részben megváltoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságnak az ügyben hozott elsőfokú ítéletét, akik korábban már megállapították a szegregáció tényét, de a keresetet elutasították, mondván, hogy az önkormányzat mulasztása nem felelős a kialakult szegregációs gyakorlatért.

Semmi nem változott

2007-ben aztán az alapítvány újra bíróság elé idéztette Miskolc önkormányzatát. Hiába született precedens értékű ítélet az ügyben, véleményük szerint a roma gyerekek továbbra is külön épületben tanulnak, rosszabb oktatást kapnak, illetve külön tartják nekik az évnyitót és a ballagást.

Újabb precedens ítélet

A Legfelsőbb Bíróság szerdán újabb eddig példanélküli döntést hozott: kártérítést ítéltek meg öt roma diáknak. Ők fejenként 100 ezer forintot kapnak. Magyar bíróság először ítélt meg jogerősen kártérítést oktatási szegregáció miatt.

Mohácsi Erzsébet, az ügyet felkaroló alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a döntés közvetve mintegy 200 ezer roma gyereket érinthet, akiket vagy szegregált oktatási intézményekben, vagy az iskolákon belül elkülönítve tanítanak. Az elnök elmondta: ma Magyarországon 170 szegregált iskola működik és 700 településen különítik el a roma diákokat az iskolákban.