Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Vizsgálóbizottság elé idézik Gyurcsányt

2010.06.03. 18:16
Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, az illetékes miniszter és államtitkár, mint felelős politikai vezetők meghallgatása elkerülhetetlennek tűnik a 2006.őszi események vizsgálatakor, mondta el Gulyás Gergely az akkori rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottság fideszes elnöke.

A politikus közlése szerint első lépésként minden olyan okiratot bekérnek, amelynek jelentősége lehet a 2006-os szeptemberi és októberi rendőri fellépéseknél. Ilyen kéréssel fordulnak majd a rendőrséghez, Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, a rendészeti és igazságügyi minisztériumokhoz, illetve e szervezetek jogutódaihoz. Arról a rendőri intézkedésekre vonatkozó iratok birtokában döntenek, hogy pontosan kiket hallgatnak meg.

Az azonban már most biztos, hogy az akkor utasítási joggal rendelkező rendőri és politikai vezetőket meg fogja hallgatni a testület, illetve ha az áldozatok közül vannak olyanok, akik érdemi információval szolgálhatnak, akkor őket is.

Így a bizottság elé várják majd Gyurcsány Ferenc akkori kormányfőt, Gergényi Péter budapesti, Bene László országos rendőrfőkapitányt, Petrétei József rendészeti minisztert, Kondorosi Ferenc volt rendészeti államtitkárt, Such Györgyöt a Magyar Rádió és Rudi Zoltánt az MTV akkori elnökét, valamint a nemzetbiztonsági hivatal akkori vezetőit.

Gulyás Gergely megjegyezte: a bizottság előtti megjelenési kötelezettség magyar jogi szabályozása érdekes, mivel ez nálunk olyan kötelezettség, melynek elmulasztása egy szankció nélküli jogsértés, míg ha valaki az Egyesült Államokban marad távol egy bizottsági meghallgatástól, akkor végrehajtandó szabadságvesztéssel számolhat.

Bíznak benne, hogy ennek ellenére megjelennek majd az érintettek a bizottság előtt. Azon azonban el kell gondolkodni, hogy helyes-e a jelenlegi szabályozás - közölte.

Gulyás Gergely azt mondta, a bizottság munkájának határidőt nem szabtak, de nem szeretnék elhúzni a vizsgálatot. Kiemelte: nem tudja elképzelni, hogy a vizsgálat a jövő évre áthúzódjon, azzal együtt sem, hogy egy albizottság csak arra jogosult, hogy a főbizottság asztalára jelentés-tervezetet tegyen le. Meggyőződése azonban, hogy az emberi jogi bizottság még idén határozni fog a jelentésről.