A fontoskodás utolsó hete

Első a fontoskodás, második az adócsökkentés, írtuk a parlamenti választás második fordulójának éjszakáján, és jóslatunk szokás szerint valóra vált. Valóban szimbolikus gesztusok sorával kezdett az új parlament, hiszen a politikai nyilatkozat a szavazófülkés forradalomról, a kettős állampolgárságról szóló törvény, a kisebb parlament alkotmányba foglalása elsősorban elvi jelentőségű lépések voltak. Az új kormány megalakulására is ráhúztak egy látványos eseményt. A legkevesebb konkrétumot továbbra is a várható gazdasági intézkedésekről ismerjük.

Visszatekintés jön

A szimbolikus politizálás csúcspontja a most pénteki trianoni emlékülés és a Bazilikába szervezett közös ima lesz. Az érdemi, a hétköznapokat inkább befolyásoló intézkedésekig pedig még várható egy köztes lépcső.

Az ünnepi, emelkedett gesztusok után a következő hetekben a vizsgálódások, számonkérések politikai üzenetei jöhetnek. Az új rendszer (gránitból készülő) alapjait pedig két évig fokozatosan rakják csak le. Az elmúlt napok csontvázazása azt sejteti, a pénzbe kerülő intézkedésekre várni kell.

Az első dráma

Azért is, mert egyre különösebb a helyzet gazdasági téren. Míg Matolcsy György környezetéből az elmúlt hetekben sorra jöttek elő a pénzbe kerülő tervek, addig Kósa Lajos csütörtökön már apokalipszist jósolt. Péntek délelőttre úgy tűnt, hogy a kormány tudatosan gyengíti a forintot, ám ennek oka homályos maradt. Buták? Shortolnak? Ravasz tervet forralnak? Tesztelnek? Nehéz szimpatikus magyarázatot találni.

Ha a kormány nem tudatosan játszik a forint gyengítésére, akkor az új hatalom belefutott az első nagy pofonba. Ha az államcsődről szóló fenyegetés a magyar közvéleménynek szólt, hogy így készüljön fel az ország arra, hogy nincs mozgástér nagy irányváltásra, akkor felelőtlenül jártak el a Fidesz politikusai. Akkor saját népszerűségükért feláldozták a racionális érdekeket, mint Gyurcsány Ferenc tette jó néhány alkalommal.

Ha csetlés-botlás folyik, és Szijjártó például nem azt akarta mondani, mint amit a világ értett belőle, akkor alkalmatlan a feladatára. Ha a nagy zavart Brüsszel csütörtökön kimondott szigora okozta, akkor a Fidesz vezetői az elmúlt időszakban elvesztették realitásérzéküket, és diplomáciai csatornái csődöt mondtak. Nehéz olyan értelmezést találni, ami kedvező az új kormányra nézve. Elemzőink még gondolkodnak.

Várható forgatókönyv

Tippünk szerint a nyarat jórészt elviszik a számonkéréssel kapcsolatos politikai határozatok, leleplező igényű sajtótájékoztatók, esetleg feljelentések sora. Elkészül az új önkormányzati választásról szóló törvény, és létrehozzák a megyei kormányhivatalokat. Aztán megint a kampány ideje jön, és csak az év végén látszik majd az Orbán-kormány politikájának igazi iránya.

2012-re népszavazást képzelünk az új alkotmányról, ami után bejelentik az új rendszer megépülését, és akár egy jelentős kormányátalakítás is következhet. Mielőtt azonban odáig vetemednénk, hogy a 2014-es parlamenti választás eredményét is megírnánk, vissza kell térnünk a szimbolikus politizálás (vagy kekeckedőbb stílusban a fontoskodás) utolsó hetének vizsgálatához, hiszen a DeDi mindig a valóságból indul ki.

Eskü és koreográfia

A szombati kormányfői és miniszteri eskük köré szervezett Kossuth téri népünnepély egy patikamérlegen kiszámolt rendezvény volt, és pont ezért nem is tudott igazi népünnepéllyé válni. Nyilván a térre kivonulók többségének átélhető ünnepet jelentett, hiszen a legtöbbjük elkötelezett fideszes volt, akik nyolc éve csak ellenzékből, dühösen, reménykedve vagy éppen csalódottan jártak hasonló tömegrendezvényekre.

Az érzékenyebb lelkű kívülálló viszont legfeljebb abban a rövid pillanatban érezhetett torokkaparást, amikor egy gyermekkórus hangjára kivonult a teljes Fidesz–KDNP-frakció a parlamentből, Orbán nekik háttal és szemben a tömeggel kiállt a pódiumra, és volt nagy éljenzés. A műsornak hollywoodi értelemben csak ez a félperces aktusa volt jelentős.

A mértékletesség a kampányhoz hasonlóan meghatározta a nagy ünneplést is. Semjén Zsolt úgy szidta a szlovák kormányt, hogy közben tanárosan figyelmeztetett, a szlovák népet szeretve tisztelni kell, és nem összekeverni néhány politikusával. Orbán Viktor pedig arról beszélt, hogy nagyon nehéz lesz a következő időszak.

Orbán beszéde bizonyos szempontból retorikai bravúr volt, hiszen 2002 óta az összes fontos beszédéből belecsempészett valamit, így nem csupán szavakban, de formailag is hangsúlyt kapott az önazonosság. Amivel persze utalt az előző két ciklus rendszeres irányváltásaira is.

Orbán beszédének rendkívül elvont képei és teljesen humortalan, a könnyedséget vagy a közvetlenséget teljesen nélkülöző szövege azonban nem illett az utcai tömegrendezvényhez. A méltóságteljes, papos hangulat egyébként is meghatározta Orbán idei személyes kampányát, és ebből a nagy és nehéz munka előtti utolsó ünnepléskor sem engedett.

Kinek a Kossuth tere?

Az óvatosan kiszámolt szimbolika egyik legérdekesebb vonulata a Kossuth tér fontosságának hangsúlyozása volt. A „megint Kossuth tér” szlogen első hallásra nyilván mindenkinek a 2006-os tüntetéseket idézi, ám ezzel egyértelmű közösséget a Fidesz sohasem vállalt.

A rendezvényen kiderült, hogy a gyűlés inkább a 2002-es „Hiszünk a szeretet és összefogás erejében” című, Rákay Philip akkori műsorvető által kétmilliósra tippelt tömeggyűlés folytatása volt. Vagyis a legutóbbi kormányzati pozícióból szervezett rendezvényre utaltak valójában, ám közben engedték, hogy a 2006-os megmozdulásokat magukénak érzők is azonosulhassanak a rendezvénnyel.

Természetesen a DeDi számára a nap legérdekesebb gondolata egyértelműen az volt, amikor Orbán Viktor a parlamentben egyik elemzésünk motívumát vette át az ellenzék meggyőzésére.

Mint kés a vajban

A hét egyébként csendes adminisztrációval zajlott. A miniszterek mellett elfoglalták hivatalaikat az államtitkárok, megvolt az első kormányszóvivői sajtótájékoztató, és ugyan Navracsics Tibor az átadás-átvételkor még nem talált csontvázakat, azóta kiderült, hogy lesznek még ilyenek.

Hogy a kormány intézkedési simán átmennek, arra bizonyíték, hogy a hadsereg teljes vezérkarának kirúgása után csak egy MSZP-s sajtótájékoztató volt a válasz, amivel a sajtó alig foglalkozott. Jellemzően még a Népszabadság is csak az MTI-ből vette át a „mészárlást” kiáltó szocialista politikusok állásfoglalását. 1998-ban egy hasonlóan széles körű személycserét publicisztikák sora követett volna, de most az előző kormányhoz kötődő emberek mellett nincs érdemi erő, amely kiállna.

Normális esetben például felmerülne a kérdés, hogy érdemi indoklás nélkül miért rúgják ki a honvédelmi tárcához tartozó kórház igazgatóját is. Most azonban Szilvásy István mellett csak testvére, a Gyurcsány-kormányban meghatározó Szilvásy György emelt szót (boszorkányüldözésről beszélt). A honvédség körüli korrupciós botrányok és Szilvásy György titokminiszteri tevékenységének botrányos ügyei egyszerűen elhallgattattak minden kötekedő hangot.

Új logika

A parlamentben megszűnni látszik a mindent gondolkodás nélkül kritizáló ellenzéki magatartás. Tétje lett a vitáknak, még akkor is, ha a kormánytöbbség annyira erős, hogy a szópárbajoknak inkább csak elvi jelentősége lehet.

Rendszert csak megdönteni lehet

A demokrácia állapota szempontjából legaggasztóbb fejlemény ezen a héten nem a politikánál, hanem az elvben attól független igazságszolgáltatásnál jelentkezett. Ugnváry Krisztián megbüntetése után a rendszerváltás elmaradásával kapcsolatos gondolatok átélhető értelmet nyertek. Hogy Orbán Viktor is az ilyen jelenségekre gondol-e, amikor rendszerdöntésről beszél, azt csak remélni tudjuk.