Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vince, Artúr
-6 °C
4 °C

Csak a T-Mobile hálózatából hívható a 1752

2010.06.04. 17:45
A Telenor és a Vodafone hálózatából hiába hívják a felhasználók a 1752-es számot, az csak a T-Mobile hálózatából érhető el. A felek egymásra mutogatnak, miért nem sikerült megegyezniük az elmúlt hónapokban. Közben él egy másik szám, a 1749-es, mely minden szolgáltatóval elérhető.

A Telenor és a Vodafone hálózatából nem érhető el a Nemzeti Segélyvonal száma, az 1752, a három nagy szolgáltató közül csak a T-Mobile hálózatából hívható, és hívható még az Invitel, Magyar Telekom és T-Com szolgáltatóktól is. A telefonszámot hívók 250 forintot juttatnak minden hívással az árvíz károsultjainak. Illetve ennél néhány forinttal kevesebbet, mert – mint a honlapon olvaható – "ebből néhány forint kapcsolási díj a telefonszolgáltatóké, feltöltős telefonoknál pedig 50 forint áfaként a költségvetést illeti".

Nemzeti Segélyvonal

A Nemzeti Segélyvonal 2005-ben létrehozott magánalapítvány. Az alapítvány kuratóriumába az öt legnagyobb karitatív szervezet vezetője (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Magyar Baptista Szeretetszolgálat) és a katasztrófavédelmi főigazgató vállalt szerepet..

Ha tehát valaki ezektől a szolgáltatóktól hívja a számot, azt hallja, hogy a szám nem létezik.

Az NSV ügyvivője szerint ezzel "fogyatékos szolgáltatást nyújtanak előfizetőiknek és korlátozzák őket a saját pénzeszközeik feletti döntés és a társadalmi szolidaritás szabad érvényesítésében". Enyedi Nagy Mihály úgy gondolja hogy a telefon közmű, és a kapcsolási díj megfizetése esetén nem tagadható meg közcélú használata. Ha ez történik, akkor az alkotmányellenes állapot, amely akadályozza az árvíz áldozatainak megsegítését.

Az adatok szerint 18 nap alatt majdnem négyszázezer hívást indítottak eredményesen a 1752-re. De legalább 300 ezer hívás kudarcba fulladt – áll az NSV lapunknak eljuttatott közleményében.

Elvi...

Megkerestük az érintett szolgáltatókat a témában. A Telenor arra hivatkozott, hogy hat hónappal ezelőtt a Vodafone, a Telenor, a T-Home és a T-Mobile által létrehozott 1749 segélyvonalra  80,5 millió forint érkezett a Haiti mentési munkálatok támogatására. A szolgáltatók májusban is összefogtak, ítéletidő károsultjainak megsegítésére és az árvíz elleni védekezés támogatására. A hívásokból és sms-ekből eddig közel 50 millió forint gyűlt össze, mellyel a Magyar Vöröskeresztet támogatják.

A Telenor szerint ez a fajta összefogás hatékonyabb, mint az NSV megoldása. A 1749 adományvonalon az ügyfelek által adományozott teljes összeg eljut a címzetthez. Eddig nem jutottak közös megegyezésre a Nemzeti Segélyvonallal és "agresszív megközelítésüket" elfogadhatatlannak tartják – válaszolták megkeresésünkre a szolgáltatónál.

...és üzleti vita

Információink szerint a legfőbb problémát az jelenti, hogy a kimaradt szolgáltatók nem tartják elfogadhatónak, hogy nem a teljes összeget utalják a károsultaknak. Mivel az NSV-nek távközlési szolgáltatási szerződése van a Magyar Telekommal, a fent említett néhány forintos kapcsolási díj a T-Mobile-é lesz. A kimaradt szolgáltatók azt tartanák szerencsésnek, ha senki nem keresne a segélyszám működtetése miatt. A T-Mobile azonban úgy fogalmaz, hogy mivel szolgáltatást nyújt harmadik szereplőnek, természetes, hogy ezért díjat számol fel.

A Telenor (akkor még Pannon) és a Vodafone még 2009-ben jelezte csatlakozási szándékát a Nemzeti Segélyvonalhoz, de az azóta eltelt időben nem sikerült megállapodniuk.



  • Vennék
  • Hírek