Trianon előtt lengenek az árpádsávos zászlók

2010.06.04. 10:35 Módosítva: 2010.06.04. 14:45
Rövidebbek lettek a beszédek, mert háromnegyedórás késéssel kezdődött a Magyarok Világszövetsége által szervezett trianoni megemlékezés Versailles-ban. Helyszíni tudósítónk szerint négyszáz ember gyűlt össze, hogy az aláírás egykori színhelyén szorgalmazza az 1920-as békediktátum felülvizsgálatát.

45 percet csúszott a Nagy Trianon palota előtti demonstráció kezdése, mert a résztvevők buszai nem tudtak időben elindulni a szállásról egy, az utat elálló lengyel kisbusz miatt.

A Párizs melletti Versailles-ba 9 helyett csak háromnegyedórával később futottak be a Magyarok Világszövetsége buszai. A késés miatt rövidült a trianoni békeszerződés elleni tüntetés, mert a szervezőknek csak délig volt engedélyük a francia hatóságoktól, akkor ugyanis a helyszínt, a múzeumot megnyitották a turisták előtt.

Hompoth Zoltán, a demonstráció egyik szervezője az Index helyszíni tudósítójának azt mondta, hogy a késés miatt rövidíteni kellett a beszédeket.

A Trianon palota előtt reggel tízre nagyjából négyszáz fő gyűlt össze. A többség az MVSZ szervezésében érkezett, de a 64 Vármegye radikális jobboldali szervezet is külön csoporttal érkezett, és kisebb Zürich-ből, Baselból, de még Ausztráliából érkezett társaságok is csatlakoztak a tüntetéshez, ahol sok magyar, jobbikos és árpádsávos zászló lengedezett.

A csúszás mellett gondot okozott az erős napsütés is, a résztvevők egy része ugyanis inkább távolabb, árnyékból hallgatta a beszédeket.

Az eseményt ötven francia rendőr biztosította, de egyszer sem kellett beavatkozniuk, legnagyobb munkájuk a magyarokkal való közös fotózkodás volt.

A rendezvény az MVSZ Kárpát-medencén Kívüli Régió alelnöke, a Franciaországi Országos Tanács elnöke, Léh Tibor beszédével indult. Az elhangzott felszólalásokat rendszeres és közös Vesszen Trianon! skandálás zárta.

A szónokok visszatérő érvelése szerint addig Európa számára sincs igazság, amíg a magyarokat ért igazságtalanságot felül nem vizsgálták. A franciák számára az elcsatolt területekkel együtt jelölt Nagymagyarország térkép mellett egy szintén kétharmadától megfosztott Franciaország térképet helyeztek el.

Az MVSZ elnöke beszédében párhuzamot vont a kettős állampolgárság ügyében indított népszavazásuk és a mostani rendezvényük között. Patrubány Miklós szerint néhány év után az akkori kezdeményezés is beérett, „ez a mai nap szükséges lépés, ami elvezet ahhoz a napohoz, amely igazságot szolgáltat Magyaországnak”.

A demonstráción megjelent Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás jobbikos politikus. Gaudi szólalt fel, ő is elsősorban MVSZ-tagként, a szövetség hangsúlyozottan pártpolitikán felülinek szánta a rendezvényt.

A rendezvény második felében az MVSZ csendes megemlékezést és imát szervezett Versailles-ban a székesegyház elé az aláírás pillanatára, 16:30-ra. Az addig fenmaradó négy órában a Versailles-i kert és a múzeumok megnézését ajánlották délelőtti rendezvényről távozóknak.



  • Hírek
  • Támogatások