A 2. Trianon tette tönkre a hűséges falvakat

2010.06.06. 00:13
Tíz Vas megyei falu Trianon után Ausztriához került, de a főként horvátok lakta települések 1923-ban kinyilvánították: Magyarországhoz szeretnének tartozni. A döntésben nem mindig hazafias érzelmek játszottak szerepet, hanem az, hol van a föld, az erdő vagy a szőlő. A "hűséges falvak" hazafiasságát nem nagyon díjazta Magyarország, de ezeket a településeket nem a trianoni döntés tette tönkre, hanem a vasfüggöny felépítése, amely határsávvá és zsákfaluvá tette őket. Ólmod és Szentpéterfa visszatéréséért cserébe Rendek és Rőtfalva Ausztriáé lett. Vajon ki járt jobban?

Bármennyire is mutatós a falu, munka helyben alig van. Az emberek Oberpullendorfba vagy Bécsbe járnak dolgozni. A gyereknek is buszozniuk kell, ha felsőbb iskolába lépnek. Mi lett volna, ha a falujuk Magyarországon marad? - kérdezem tőle is. "Tudja, mi itt a faluban mind németek vagyunk. Szerintem nekünk Ausztriában van a helyünk, úgyhogy ez jó így" - mondja mosolyogva, majd energikusan biciklire pattan és továbbhajt.

Egy kis Magyarország, egy kis Ausztria

Újabb félóra autózás után egy erdőbe vágott nyílegyenes úton, az egykori határsávon érjük el a leghűségesebb falut, a communitas fidelissima címet kiérdemelt 1070 lakosú Szentpéterfát. Kohuth Miklós polgármesterrel a főtéren találkozunk, aki beszáll az autónkba és azt javasolja: ebédeljünk meg Vaskeresztesen.

"Ne a GPS után menjünk, mert aszerint ez 30 kilométer, de én tudok egy jobb utat. Csak egyenesen előre" - mondja. Elindulunk nyílegyenesen egy nem túl széles, de betonozott úton, és hirtelen az osztrák Bildeinben találjuk magunkat. Jó helyen járunk? Csak egyenesen előre, bíztat a polgármester. És tényleg, néhány perc múlva újra Magyarországon vagyunk, jön Pornóapáti, aztán Horvátlövő és néhány perc múlva már Vaskeresztesen vagyunk. Mégiscsak jó dolog Schengen.


Nagyobb térképre váltás

"Mindent elkövettem, hogy ez az út ne kerüljön rá a GPS-re. Meg akartam kímélni az itt élőket, nehogy itt zúgjanak át a kamionok", meséli a polgármester az étteremben. A polgármester szerint ez az út is bizonyítja, hogy ez a környék, a Pinka-völgy egykor mennyire összefüggő terület volt, s a határ meghúzása hogy összezavarta a közlekedési útvonalakat. Dél felé ugyanígy lehet eljutni Pinkamindszentre: egy kis Magyarország, egy kis Ausztria, aztán ismét Magyarország.

A földjeik mellett döntöttek

Kohuth Miklós telefonja csörög, horvátul szól bele. Ő is tősgyökeres horvát, otthon horvátul beszéltek, horvát gimnáziumba járt Budapestre majd Zágrábba egyetemre. Szentpéterfa lakosságának 65 százaléka horvát. A lakosság összetétele azt mutatja, hogy Szentpéterfa élő falu, és egyelőre nem fenyegeti az elnéptelenedés: 35 óvodás és 95 iskoláskorú gyermek él itt, a 70 éven felüli lakosság aránya csak 15 százalék. A gyerekek a helyi nyolcosztályos horvát-magyar általános iskolába járhatnak, van két étterem, bolt, posta, hetente kétszer pedig orvosi, fogorvosi rendelés is.

Miért akartak a horvátok 1923-ban Ausztriától visszakerülni Magyarországhoz? - kérdezem. "Ők valahogy mindig Magyarországhoz tartozónak tartották magukat, de abban az időben főként racionális szempontokat mérlegeltek. Azt nézték például, hogy határ meghúzásával a szőlőjük ugyan Ausztriához került, az erdő és a szántó viszont Magyarországhoz, és ők inkább a szántóhoz akartak közelebb lenni. Azt is figyelembe kell venni, hogy abban az időben Magyarországnak ezen a részén jobban éltek az emberek mint Ausztriában."

"Az igazi traumát nem Trianon okozta az itt élőknek, mert a határ 1948-ig átjárható volt. Az itt élő emberek aztán egyszer csak azt vették észre, hogy be vannak zárva. Ausztria felé drótkerítés és aknazár volt, Magyarországtól pedig a határsáv zárta el őket. Szentpéterfa is klasszikus zsákfaluvá vált. Aki tehette, '56-ban elment innen nyugatra. Legalább hatszáz fiatal felnőtt disszidált, ami komoly demográfiai érvágás volt a falunak" - meséli a polgármester.

"Én a hatvanas években voltam gyerek, de Trianonról nagyon sokáig nem is hallottam semmit" - meséli az egyik ház előtt
kapálgató férfi, aki már nem lakik Szentpéterfán, csak szülei házát jár vissza gondozni. "Mikor nagyobb lettem, akkor már figyeltem, hogy nagyanyám énekelgetett trianonos nótákat, meg ha a férfiak kicsit többet ittak, akkor előjött ez a téma. Igazából nem szívesen beszéltek erről itt az emberek. Van, aki azt mondja, azért, mert mindenki látta: nem volt túl jó döntés annak idején Magyarország mellett letenni a garast."

A Pinka-völgy újraegyesítése

A határsávon belüli településeket alig fejlesztették. "Ami fejlődés itt volt, az csak az emberek önerejének volt köszönhető, és a nyugatra disszidált családtagok támogatásának" - mondja a polgármester. Néhány előnye azonban volt az elzártságnak. "Itt soha nem kellett zárni az ajtókat, a kapukat, itt soha egy lopás nem történt. Idegen ember ide csak sokszoros ellenőrzés után léphetett be. A határőrök vigyáztak ránk. Ez zárt közösség volt, összetartottak az emberek" - idézi fel gyermekkorát Kohuth Miklós.

A rendszerváltás után egy évvel már megnyílt itt egy határátkelőhely. Ausztriában a magántulajdon szent és sérthetetlen. Az elcsatolt szentpéterfaiak földjeit is megtartották és visszaadták, de nem élt ezzel mindenki. "A szomszéd osztrák falvak polgármesterei most is kérik az ittenieket, hogy emberek, gyertek, itt a földetek, eltelt húsz év, legyetek szívesek végre lekaszálni és kezdjetek vele valamit." A Pinka-völgy újraegyesítése jegyében már a kilencvenes évek elején közös osztrák-magyar szennyvíztisztító is épült.

A szentpéterfaiak inkább a jövőbe tekintenek. Nem szeretik a trianoni megemlékezéseket, és a távolról jött emberek romantikus, hazafias vagy éppen revizionista fejtegetéseit sem hallgatják szívesen. Ahogy Kohuth Miklós mondja: "Mi a határok lebontásában a lehetőségeket látjuk, és az együttműködést keressük az osztrákokkal. A mi helyzetünk nagyon speciális. Ha revizionisták lennénk, az nálunk azt jelentené, hogy újra Ausztriához kerülünk."