A Kis-Sajó elöntötte a város felét

2010.06.06. 00:26
Felsőzsolca felét egy kis patak árasztotta el. Sajópetri nem csak magát védi, de a környék településeit is, hiszen itt vezet át az egyetlen út, amit a kamionok, a katonai konvojok, és a mindig visító rendőrautók még használhatnak.

Egymást érik a homokot szállító teherautók Sajópetri főutcáján, időnként katonai konvojok dübörögnek át az Alsózsolca felé vezető hídon, a köztes helyeket pedig fáradt önkénteseket szállító buszok és a helyiek autói töltik ki a kocsisorban. Néha rendőrautók süvítenek el szirénázva az araszoló oszlop mellett, mintha az árvízi védekezés valójában egy véget nem érő autós üldözés lenne.

Képeink a Sajó mellől

Sajópetriben két héttel ezelőtt 462 centiméternél tetőzött a Sajó, szombat késő délután már 510 centiméternél tart a vízszint, és a vízügyi szakemberek még legalább további húsz centi emelkedést jósolnak vasárnap hajnalig. Az út, amin a kocsisor időnként úgy lelassul, mint egy kiadós körúti dugóban hétköznap délutánonként, a legfontosabb, sőt az egyetlen útvonal, amin az árvíz ellen védekezők megközelíthetik Felsőzsolcát. Csak innen érkezhet homok és zsák a Sajó és a Kis-Sajó töltéseire.

Debreczeni Balázs sajópetri polgármester szerint éppen ezért fontos, hogy megvédjék az utat, mert ha elönti az ár, akkor Felsőzsolcát sem lehet majd tartani. Az út mellett még alig látni homokzsákokat, a polgármester éppen most kér két teherautónyi homokot. De sürgősen.

Debreczeni szerint az emberek már két napja védekeznek a gátakon, mindenki kimerült, de kitartanak, hiszen a saját házaikat védik. Eközben a háttérben, az Ónod felé vezető úton, Sajópetritől pár száz méterre az ónodiak küzdenek a vízzel, ami már az út egy részét is elöntötte. Ott már alkoholtilalmat vezetett be a polgármester, hogy ezzel is erősítse a gátakat.

Nemsokára megérkeznek a kamionok a megrendelt homokkal, mi pedig elindulunk Alsózsolcára a hídon át, amit a zsákokkal együtt, kézről kézre járó pletykák szerint nemsokára le fognak zárni. A Sajó partján végig homokzsákokat pakolnak, vagy homokot zsákolnak. Időnként elrobog mellettünk egy-egy rendőrautó, és néha elterelnek minket egy kis kitérőre. Mert az első az árvízi védekezés.

Amikor megérkezünk Felsőzsolcára, egy öt teherautóból álló katonai konvoj éppen indulni készül visszafelé. Fáradt katonák nézelődnek a platón, mint a Jó reggelt, Vietnam idevágó jelenetében. Nem tudják, hogy leváltják őket, vagy csak átvezénylik őket egy másik településre, egy másik töltéshez.

Pár falusi arról magyaráz, hogy őket mindenki cserbenhagyta, és most a katonák is elmennek, hagyják, hogy itt mindent elvigyen a víz. Az egyik feszülten gesztikuláló férfi szerint a gátat is az árvízvédelem szakemberei vágták át, mert Felsőzsolca nem számít. Mindenki ideges, de legalábbis kimerült. Van, aki szerint azért áradt ki a Kis-Sajó, mert az árterületeket eladták, feltöltötték és Tescót meg a Metrót építettek a helyükön.

A Sajó itt a homokzsákok alatt folyik, szinte szelíden, nem veszélyezteti a falut. Nem úgy a mesterséges Kis-Sajó, amit azért építettek, hogy a Bódva vizét vezesse el a Sajóba.

A Kis-Sajó, ami állítólag alig harminc centis kis patak nyaranta, szombat délután egyszerűen átbukott a homokzsákokkal megemelt töltéseken és elöntötte a település felét. Legalább hatvan ház áll már vízben, több össze is dőlt. A több árfolyama négy és nyolc között változik, attól függően, ki kitől hallotta, mennyire elcsüggedt, és van-e gumicsizmája, hogy az elöntött utcákban sétáljon.

Ár Felsőzsolcán

Az egyik árvízvédelmi szakember azt mondja: a tervek szerint a Kis-Sajó kiöntött vizét a Sajóba terelnék, ehhez markolókkal tágítják ki az utcák két oldalán a vízelvezető árkokat. A munkagép környékén megviselt rendőrök, katonák és helyiek ücsörögnek gumicsizmában. Páran egy autót tolnak ki az egyre emelkedő vízből, mások csendben panaszkodnak az utca közepén, a bokáig érő Kis-Sajóban. Az ár éjfél után fog tetőzni, utána pedig még két árhullám várható az elkövetkező napokban, ami azonban a szakemberek szerint már nem lesz olyan nagy, mint ez a mostani.

Besötétedik, elindulunk visszafelé. Átmegyünk a hídon, ami a pletykák ellenére még mindig áll. Áthajtunk Sajópetrin, ahol az út szélén már ott áll a fél méter magas homokzsákfal, az utat meg nagy pocsolyákban kóstolgatja éppen a Sajó.