A koronát nem viszik haza

Nem kérdezték tőle, pap lesz vagy párttitkár

L. Simon László, a Fidesz egyik újonca a parlament egyik legszínesebb egyénisége. Költő, fényképész, vizuális művész, borász, lapszerkesztő, esszéista, és immár politikus is. Fő területe a kultúra, de a kutyagumiról is határozott véleménye van.

Mit is kéne csinálni a kutyagumival?

Budapesten el kéne takarítani, meg kellene oldani, hogy a fővárosunk úgy nézzen ki, mint Bécs. Az is kulturális kérdés, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a saját környezetükhöz. Magyarországon a kulturális problémák nemcsak abban nyilvánulnak meg, hogy a kulturális intézményrendszerre nincs elegendő forrás, hanem abban is, hogy az emberek hogyan beszélnek egymással, hogyan közlekednek, hogyan öltözködnek. Hogy hogyan járnak be a parlamentbe képviselőként. Szerintem baj, hogy a főváros tele van kutyagumival.

Ebben tud szerepet vállalni a politika?

A politikának mindenben van szerepe, különösen fontos lehet a vezetők példamutatása. Minden területen ezt várom a politikától. Legyen különb, és akkor kérjen számon, ha maga is úgy csinálja. Például a képviselők költségtérítésének a megadóztatása jogos választói igény volt. A képviselők se kaphassanak adómentesen jövedelmet, ha az átlag állampolgár sem kaphat. Ebben is példát kell végre mutatni. De azt nem tudom, hogy hány belvárosi képviselőnek van kutyája…

Újonc a parlamentben. Mi vonzotta a politikához?

Szépen lassan belecsúsztam. Nem tudatos dolog volt, nem úgy történt, hogy készültem rá, és fölépítettem a magam politikai imázsát. Számos közéleti kérdésben megnyilvánultam, írtam két kultúrpolitikai témájú könyvet is, így bizonyos szempontból a politika figyelt fel rám. Az elkötelezettségem persze korábban sem volt kérdéses, egyértelmű volt, hogy a konzervatív oldallal szimpatizálok. Ez abszolút politikai értékrendi szimpátia volt, esztétikai értelemben sokkal tágabb az érdeklődésem.

Inkább avantgárd.

Valóban. De nem csak az.

Az avantgárdot viszont inkább a baloldalhoz kötik

Ez ilyen magyar sztereotípia. Ha Marinettitől Ezra Poundon át végignézzük az avantgárd művészet történetét, kicsit árnyaltabb a kép. De befogadói oldalon sem ilyen egyértelmű a helyzet: ha egy nyugati konzervatív politikus irodájába mennénk be, akkor nem biztos, hogy nem az egyik legjobb kortárs festő absztrakt képe lógna a falon. A mi kis magyar világunkban szeretjük leegyszerűsítve nézni a dolgokat, de Európában a politikai konzervativizmus és a művészeti progresszió jól megférnek egymással.

Ön elsősorban költő. Vagy fényképész? Szerkesztő? Netán borász?

[Nevet] Van egy építészházaspár, ők elneveztek poliészternek. Szóval egy furcsa műanyag vagyok, aki túl sok mindennel foglalkozik. Most elsősorban politikával, azon belül is szeretnék határozottan kultúrpolitikával foglalkozni. Azt a tapasztalatot, amit megszereztem az írószövetség titkáraként, valamint azt a kapcsolati hálót, amivel rendelkezem a művészeti életben, valamilyen módon kamatoztatni a döntéshozatalban. A választóim és a politikai értékrendem mellett a művészeti életet is képviselem a parlamentben.

Az avantgárd lesz az új művészeti kurzus?

[Nevet] Nem, azt nem hiszem. Befogadóként én is mindenevő vagyok. Egyébként kulturális ügyekben, a kultúra érdekében markánsan meg fogok szólalni.

Ahhoz mit szól, hogy Szőcs Géza levélben kifogásolta a külföldi kulturális intézetek átsorolását a közigazgatási tárcához?

Kifogásolta ezt a Szőcs Géza?

Állítólag írt egy levelet.

Erről én is olvastam a Népszabadságban.

Értem. Szenvedélyes gyűjtő, van már terve arra, hogy a parlamentben is gyűjtsön valamit?

Keresem azokat a motívumokat, amiket le fogok fotózni. Már találtam egy-két érdekes dolgot, amit egy átlagos fotós nem kapna lencsevégre. Olyan részleteket keresek a Parlamentben, amikről nem biztos, hogy az ember első látásra azt gondolná, hogy ebben a házban vannak. Egyelőre csak a fejemben tárolom el őket, már van 20-25 motívum, amit a parlamenti sétálgatásaim során szedtem össze. De amekkora ez az épület, négy évre való muníciót bőven rejt magában. A tárgyi gyűjtőszenvedélyemet a parlamentben nem kívánom kiélni. A koronát sem viszem haza.

Pedig biztos jól mutatna. Híres katonacsalád sarja.

Ez azért túlzás.

Simonyi óbester története mégis elő szokott kerülni a legendáriumból.

Ez igaz, és az valós is. A családfánkon látszik, hogy az egyik fölmenőm testvérének a gyereke.

Ez netán azt jelenti, hogy támogatná a sorkötelezettség visszaállítását?

Merthogy Simonyi óbester sorköteles katona volt?

Már 11 évesen politikai tudor volt, mi vonzotta gyerekként a politikához?

Már előtte is. Nyolcéves koromtól néztem a híradót, 11 évesen már bőven olvastam az újságokat. Nem tudom miért, nem tudom megmagyarázni.

Sokat beszélt is?

Igen.

És megkérdezték öntől, hogy pap lesz, vagy párttitkár?

Nem. [Nevet]

[A következő oldalon Harangozó Tamással készített interjúnkat olvashatja.]