Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Nyolc megyében hirdettek vészhelyzetet

2010.06.06. 11:36
A legkritikusabb folyó továbbra is a Hernád. Tovább nőtt a kitelepítettek száma is, már több, mint 3600 embernek kellett elhagynia otthonát. Magyarország további homokzsákokat kér az uniós tagországoktól.

Jelenleg nyolc megye: Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Fejér területén  van érvényben a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet.

A Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság közleménye szerint vasárnap reggelig az ország 12 megyéjében, 265 településen, több mint 23 ezren védekeztek az ár ellen. Az árvízhelyzet az elmúlt 24 órában nem romlott, több helyen megkezdődött az apadás, ez alól egyedül Felsőzsolca a kivétel, ott súlyosbodott a helyzet. A településről eddig 861 főt kellett kimenekíteni.

Tovább emelkedett a kitelepítettek létszáma

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelentése alapján az elmúlt 24 órában a legnagyobb feladatot továbbra is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyók menti védekezés, és az ott élő lakosság életének és vagyonának védelme jelentette. A legkritikusabb folyó továbbra is a Hernád.

Jelenleg összesen több mint 21 ezren védekeznek az árvíz ellen, köztük a kormány által kirendelt rendvédelmi szervek munkatársai is. A Magyar Honvédség új eszközöket, lánctalpasokat is bevet a védekezésre.

A kitelepítettek létszáma tovább emelkedett. Országosan eddig 3607 embernek kellett elhagyni otthonát. A legtöbben, több mint 3400-an Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kényszerültek arra, hogy befogadó helyeken, rokonoknál vagy barátoknál keressenek menedéket.

Továbbra is sokan vannak olyanok, akik a hatóságok kezdeményezése ellenére sem hagyták el otthonukat, szükségtelenül vállalva akár az életveszélyt is.

Még több homokzsákra van szükség

Magyarország az Európai Polgári Védelmi Mechanizmus keretén belül a korábban már kért kétmillió homokzsákon felül további hárommilliót kér a tagországoktól.

A hivatásos katasztrófavédelem alá tartozó tűzoltóságok állományából 557 tűzoltó, a katasztrófavédelem országos, illetve megyei szervezeteitől pedig 195 fő vett részt a védekezésben, a kitelepített lakosság ellátásának megszervezésében. Rajtuk kívül 1159 polgári védelmi szervezetbe beosztott ember, a speciális mentőszervezetek 24 tagja, 8482 rendőr és 2960 katona, a büntetés-végrehajtás 678 alkalmazottja, a vám- és pénzügyőrség 311 munkatársa, valamint a lakosság és közmunkások vettek részt.

Miskolc megközelítése a terelések és a torlódások miatt egyre nehezebb, kritikus helyzet alakult ki a város észak-keleti bejáratánál a 3. számú főútvonal elöntése miatt. A város térségében Alsózsolca, Arnót, Bőcs, Felsőzsolca, Gesztely, Harsány, Hernádkak, Hernádnémeti, Kistokaj és Mályi településeken rendületlenül végzik a védekezési munkákat. Bőcsön az áramellátás megszűnt, a telefonátjátszó tornyok sem működnek.

Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajólád, Sajókeresztúr, Sajópálfala, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő településeken az épületek homokzsákkal való bevédését és kiépített védművek megerősítését, magasítását végezték. A megyében jelenleg 6 elzárt település van: Halmaj, Kiskinizs, Hernádszentandrás, Rakacaszend, Tornaszentandrás, Tornabarakony.

Az utóbbi négy település traktorokkal, nehézgépjárművekkel azért megközelíthető.

Felmérik az összedőlt házakat

Megkezdődött az árvíz miatt összedőlt házak felmérése is. Komárom-Esztergom megyében 11 településen folyamatos a védekezés. Az éjszaka Dunaalmáson, a Duna Által-ér dunai befolyásánál 400 méter hosszban megépült a nyúlgát. A Bécs-Budapest vasútvonal víz felőli oldalán az ideiglenes védmű építése folyamatos.

Nógrád megyében Honton húsz házat elöntött a víz, az Ipoly lassú apadásnak indult. Jelenleg 18 fő van kitelepítve. A Hasznosi víztározó vízszintje továbbra is lassan apad, kitelepítésre továbbra sincs szükség.