Ma valamit bejelentenek

2010.06.08. 09:36
Öt napja tartó bizonytalanságnak vethet véget kedden Orbán Viktor a parlamentben, amikor napirend előtt ismerteti a kormány gazdaságpolitikai terveit. A jelek szerint megszorítások lesznek, bárminek is nevezzék majd azt, amivel a kormány el akarja érni a költségvetési tervekben szereplő 3,8 százalékos hiánycélt. Biztos lesz adócsökkentés is, még ha csak szimbolikus is.

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik kedden délután egykor a parlament ülése. Ha pedig a miniszterelnök beszél, általában mondanivalója is van, most pedig azt is sejteni, hogy miről fog beszélni. A kormány gazdasági terveiről. Legalábbis ezt ígérte hétfőn Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár, aki szerint a kormány gazdasági terveit kedden ismertetik majd a szombat óta tartó háromnapos brainstorming után.

Hogy a mondandó nem lesz vidám, az már Kósa Lajos ügyvezető Fidesz-alelnök és Szijjártó Péter, a miniszterelnök személyi szóvivőjének múlt heti ámokfutásából is sejthető volt. A két derék pártkatona nagy igyekezetében annyira válságos képet festett a hazai gazdaság állapotáról, hogy majdnem bedöntötték ezzel a forintot. Kósa csütörtökön csődközeli állapotról, 7 százalékos költségvetési hiányról beszélt, Szijjártó pedig pénteken még rá is erősített, bár Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben már a Bajnai-kormány költségvetési tervében szereplő 3,8 százalékos hiánycél tartásáról beszélt, ahogy aztán szombaton a gazdasági tényfeltárást vezető Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár is.

Mindazonáltal a Fidesz szavakban még nem tett le az adócsökkentésről, de ha ezt valóban meg akarják tenni, a GDP egy százalékát kitevő lyukat kell majd más forrásokból betömniük - ennek módszere pedig csakis a megszorítás lehet, bárminek is nevezzék.

Értesüléseink szerint a hiányzó 230 milliárdot banki különadóval, illetve a közszféra jelentős karcsúsításával szednék össze.

Hogy pontosan mit is fog tenni a kormány, az minden bizonnyal Orbán keddi napirend előtti felszólalásából derül majd ki. A parlament szabályai szerint a miniszterelnök időkorlát nélkül beszélhet napirend előtt. Amennyiben beszéde nem tart 20 percnél tovább, akkor a frakcióknak öt-öt perc, ennél hosszabb beszéd esetén 20-20 perc áll rendelkezésükre a reagálásra.

A miniszterelnök beszédét és a frakciók reakcióit élőben közvetítjük. Orbán felszólalása és a válaszok után a nap további napirend előtti felszólalásokkal folytatódik, majd elfogadhatják az önkormányzati választási törvényt, a Btk. szigorítását - a sokat emlegetett háromdobás-törvényt -, illetve a 2006. augusztus 20-i vihar és a szeptember-októberi rendőri túlkapások áldozatainak kárpótlását, valamint a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt is.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön