A tiszaroffi tározó lendített a védekezésen

2010.06.11. 15:17 Módosítva: 2010.06.11. 15:52
A tiszaroffi tározó megnyitása után a tározóba eddig kivezetett víz hatására a Tisza áradása a Kisköre-Tiszabő közötti szakaszon megállt, a folyó jelenleg Tiszafüred felett tetőzik. Nem lesz harmadfokú árvízvédelmi készültség a Hármas-Körösön, a Tisza középső és alsó, valamint a Duna alsó szakaszát kivéve már minden magyarországi folyó apad.

A tiszaroffi tározó csütörtök délutáni megnyitása után a Közép-Tisza felső szakaszán már elkezdődött az apadás, péntek délig 13,5 millió köbméter vizet vezettek el, jelentette be Kóthay László árvízvédelmi miniszteri biztos. A számítások szerint a tározó három nap alatt telik meg, és így Tiszaroff fölött körülbelül 10, Szolnoknál 15 centiméterrel csökken a tetőzés szintje a Tiszán.

A Tisza középső és alsó, valamint a Duna alsó szakaszát kivéve már minden magyarországi folyó apad. A Közép-Tiszán az árhullám csúcsát jövő keddre várják Szolnoknál, a tározó megnyitásának köszönhetően ezer centi feletti szint helyett 980 centiméteren.

Éjfél óta a Kőrösön megállt az áradás, máshol viszont már akár két centi apadás is bekövetkezett. A tiszaroffi árvíztározó megnyitása miatt nem fogja elérni a harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendeléséhez szükséges nyolcméteres vízállást a Hármas-Körös Szarvasnál. A tájékoztatás szerint a Hármas-Körös vízszintje Szarvasnál az előző naphoz képest nem változott, továbbra is 723 centiméter a vízoszlop magassága. Ezen a szakaszon másodfok mellett védekeznek. A folyó összes mellékága vagy apad, vagy stagnáló vízszintet mutat.

Este hat órától minden árvízi készültséget megszüntetnek az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság illetékességi területén. Megszüntette az árvízvédelmi készültséget a Berettyón, Szeghalom és Darvas között a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

Nincs már árvíz miatt elzárt település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, péntek déltől ismét megközelíthető személyautóval Tornabarakony és Tornaszentandrás, a két településre vezető utat a Bódva áradata öntötte el még június 2-án. A megyében több út egy-egy szakasza továbbra is járhatatlan, és nem közlekednek a kompok a Tiszán, illetve a Sajón. Ezzel együtt megkezdődik a kárfelmérés a megye árvíz sújtotta településein.

A kedvező időjárás hatására a belvízzel elöntött területek nagysága csökken, jelenleg 197 ezer hektár. A védekezési munkálatok várhatóan június végéig is elhúzódnak.