Nem nyúlhatnak a szomszéd nyolc milliárdjához

2010.06.14. 16:06 Módosítva: 2010.06.14. 16:11
Felfüggesztette a Legfelsőbb Bíróság a BVM Épelemet nyolc milliárd forintos kártérítésre kötelező választottbírósági ítélet végrehajtását. A budai céget szomszédja, a telephelyét megvásárló ingatlanberuházó cég perelte be azért, mert szerinte akadályozta, hogy nyugodtan építkezhessen. A gigantikus kártérítést az Ablon Group két vezetője közben egy alvó cégének adta át.

Nem kell megkezdenie nyolc milliárd forint kifizetését egy dél-budai betonelemgyártó cégnek. A több mint száz embert foglalkoztató BVM Épelem Kft. kártérítési kötelezettségét a Legfelsőbb Bíróság függesztette fel arra az időre, amíg a gigantikus összeget kirovó választottbírósági ítélet érvénytelenítéséről nem születik végleges döntés.

A Budafoki úton működő BVM Épelem ellen az Ablon Group projektcége, a Global Center Kft. indított eljárást a Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara mellett működő választottbíróságon azt állítva, hogy a BVM akadályozta az Ablon beruházását. Az Ablon több részletben jelentős területet vásárolt fel a betonosok 172 ezer négyzetméteres, a Budafoki, a Kondorosi és a Szerémi út által határolt gyártelepéből. A területen 2003-ban terveztek ugyan egy nagyobb beruházást, de az építkezés soha sem kezdődött meg. Az Ablon állítása szerint azért, mert a volt telektulajdonos fellebbezésekkel késleltette a terület jogi megosztását, az osztatlan közös tulajdonú telken pedig „nehézkes” és „bonyolult” lett volna belevágni a beruházásba.

A választottbíróság több olyan jogcímen, mint a felvett hitel után fizetett kamat, az építési költségek növekedéséből eredő kár és az elmaradt haszon, összesen nyolc milliárd forintos kártérítés fizetésére kötelezte a 3,5 milliárdos éves forgalmú (2008) BVM-et.

A Fővárosi Bíróság már egyszer foglalkozott a kártérítés ügyével, de az ott született jogerős ítélet akkor elutasító volt, azaz érdemi vizsgálata nélkül hagyta helyben a háromtagú válaszottbíróság ítéletét.

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróságot felülvizsgáló döntésének indoklása szerint a döntésben szerepet játszott, hogy a BVM maga ellen kezdeményezett csődeljárásának moratóriuma június 6-án lejárt, ezért a választottbírósági ítélet végrehajthatóvá vált. Az LB elfogadta a cég érvelését, hogy ha az érvénytelenítési kérelem eredményre vezetne, a végrehajtás után már nem lenne visszaállítható az eredeti állapot.

Az Index információi szerint az Ablon vezetői az elmúlt hónapokban leváltották a milliárdos bevételt váró cégüket egy másikra. A Global Center, amely korábban az Uri Heller által vezetett Ablon tulajdonában volt, majd a választottbírósági döntés után egy nicosiai cég fennhatósága alá került, egy követelés engedményezéssel átadta a nyolcmilliárdos bevételt a Bright Site Kft.-nek. A Birght Site szintén albonos vezetők vállalkozása, de eddig, 2008-as alapítása óta kihasználatlanul állt, alig 200 ezres forgalmat produkálva.