Pintér kinyitná a bezárt börtönöket

2010.06.14. 23:29
Ha szükséges, ki kell nyitni a bezárt börtönöket - erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt Az Este című tévéműsorban hétfőn.

Pintér Sándor szerint a börtönök túlzsúfoltságát az elmúlt években az okozta, hogy több intézményt bezártak. A belügyminiszter konkrét intézmény megnevezése nélkül azt mondta: megnézették a bezárt intézményeket és van olyan a fővárosban is, amely mintegy 70 millió forint ráfordítással újra nyitható.

Pintér Sándor ugyanakkor hangsúlyozta: reménye szerint a három csapás törvény megfelelő mértékű elrettentő erővel bír majd és a bezárt intézetek megnyitására csak akkor fog sor kerülni, ha az szükséges.

A műsorban konkrét intézménynév nem hangzott el, azonban az MTI egy évvel ezelőtt számolt be arról, hogy ideiglenesen bezárták a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumát. Akkor a 220 fogvatartottat és a személyi állományt elsősorban a budapesti intézet más részlegeiben helyezték el. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a gazdasági válsággal és az államháztartás bevételeinek csökkenésével magyarázta azt, hogy nekik is csökkentek a bevételeik és megvizsgálták milyen racionális lehetőségeik vannak a költségcsökkentésre.

Akkor azt is közölték, hogy ha kedvezően változnak a gazdasági körülmények, illetve ha aránytalanul megnövekedne a fogvatartotti létszám, a részleget ismét megnyitják.