Géza
1 °C
16 °C

Újabb tábornok repült

2010.06.15. 20:47
Azonnali hatállyal ismét felmentett egy vesztegetés gyanújába keveredett tábornokot Hende Csaba, honvédelmi miniszter, közölte a Honvédelmi Minisztérium kedden.

A tábornok beosztásából való felmentésével egy időben Hende Csaba ismét megerősítette, hogy az új honvédelmi vezetés teljesen felszámolja a Magyar Honvédségnél a szocialista kormányzások idején kialakult korrupciós hálót.

A közleményben emlékeztettek a honvédelmi miniszter korábbi kijelentésére miszerint: a Magyar Honvédség megújulásához elengedhetetlen, hogy mindazokat eltávolítsák, akik személyükben váltak méltatlanná az egyenruhához és szégyent hoztak a Magyar Honvédség becsülettel helyt álló katonáira és civil alkalmazottaira.

A Budapesti Katonai Ügyészségre gyanúsítottként berendelt fontos beosztásban dolgozó magas rangú katonai vezető a számonkérés során beismerő vallomást tett - tették hozzá a közleményben.
Hende Csaba június elsején sajtótájékoztatón a szakmai és morális válsággal indokolta a Honvédelmi Minisztérium és  a Magyar Honvédség vezetésében általa kezdeményezett, személyi változásokat.

A honvédelmi miniszter bejelentette, hogy június 5-ével kezdeményezi a köztársasági elnöknél Tömböl László vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének felmentését; Hazuga Károly altábornagy, vezérkarfőnök-helyettest június 1-jén mentette fel, ahogy Szilvásy Istvánt, a HM Állami  Egészségügyi Központ főigazgatóját is.

Madarász Károly altábornagynak, a Katonai Felderítő Hivatal (KHF) főigazgatójának és Kovácsics Ferenc altábornagynak, a Magyar 
Honvédség Katonai Biztonsági Hivatal (MH KBH) főigazgatójának felmentését szintén június 5-i hatállyal kezdeményezte a szakminiszter a kormányfőnél.

Hende Csaba június 1-jei hatállyal felmentette beosztásából Hamar Ferencet és Tarján István dandártábornokot, a KBH  főigazgató-helyetteseit.