Megállapodtak a légimentők a sármelléki reptérrel

2010.06.18. 13:37
Az elszámolási vitát rendezték, a légimentők mostantól kevesebbet fizetnek a helikoptereik tárolásáért. Ha lesz pénzük, saját telephelyre költözhetnek.

Megállapodott a sármelléki repülőtér üzemeltetője pénteken a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel, rendeződött a két fél közötti elszámolási vita. Gubicza Ágoston, az FB Airport Kft. ügyvezetője közölte: a korábban vitatott 225 ezer forintos havi bérleti díj helyett 150 ezer forintos díjban állapodtak meg. Törlik az eddig kiszámlázott díjakat és január elsejéig visszamenőleg új szerződést kötnek.

Túri Péter, a légimentők ügyvezetője szerint győzött a józan ész. A repülőteret bérbe vevő SCD Group vezérigazgatója azt az utasítást adta az üzemeltető FB Airport ügyvezetőjének, hogy ebben a díjban állapodjanak meg. Ezt a légimentők úgy értékelik, hogy így zökkenőmentes lehet az együttműködésük mindaddig, amíg sikerül önálló mentőbázist építeniük Sármelléken.

A sármelléki leszállóhely és a légimentők szervezete között január óta nem volt szerződés, mert a mentők aránytalanul magasnak tartották a kért bérleti díjat. Túri Péter a Népszabadság információit megerősítve pénteken elmondta: nem értékarányos szerződést kínált nekik a sármelléki létesítmény, ahol 2007 óta állomásozik mentőhelikopter. Évente 300-350 bevetésen vesz részt a légi jármű, amelynek működési körzete több mint 800 ezer embert érint, Veszprém megye nyugati részén, Zala és Vas megyében, továbbá Somogy megye nagyobb részén.

Az ügyvezető kifejtette: mostani működésük során mindössze három, rendkívül rossz állapotú szobát vesznek igénybe a repülőtér üzemeltetőjétől. Ezekben nincs fűtés és meleg víz, az egyikben pedig feltört a szennyvíz, ezért irreálisan soknak tartotta a kért, havi 225 ezer forintos bérleti díjat. Mindezen felül naponta és személyenként 10 eurós díjat számlázott a reptér működtetője az orvosok, a pilóták és a személyzet napi átvizsgálásáért, vagyis azért, hogy a nemzetközi repülőtér területén lévő munkahelyükre bemehessenek.

"Teljesen kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, erőfölényével él vissza a repülőtér üzemeltetője, amely veszélyezteti a légi mentést" - fogalmazott Túri Péter. Elmondta, hogy levélben azt is leírták számukra: ha akarnak, elmehetnek máshova.

Hozzátette, hogy a két évvel ezelőttihez képest ugyan változatlan az eredetileg ajánlott bérleti díj, de már nem kérik a repülőtér által biztosított hangárt, mert az a helikopter épségét veszélyeztetően rossz állapotú, és a bizonytalan kerozinszállítások miatt maguk biztosítják az üzemanyagot is. Ugyanakkor ők építettek mobil hangárt és lebetonozták azt a területet, ami a gép biztonságos mozgatásához szükséges.

A légimentőknek már van jogerős építési engedélyük egy állandó bázis felépítéséhez Sármelléken, ahhoz az önkormányzat területet biztosít, de a fedezetet egyelőre még nem kapták meg. Ha a pénz rendelkezésükre áll, 6-8 hónap alatt elkészülhet az új bázis, amely már a repülőtértől teljesen függetlenül tud működni – tette hozzá Túri Péter.

Gubicza Ágoston, a jelenlegi üzemeltető FB Airport Kft. ügyvezetője szerint kizárólag elszámolási vitájuk volt, a havi 225 ezer forintos, 2009-ben is kifizetett bérleti díj mintegy 60 százalékos kedvezményt jelent az igénybe vett terület és szolgáltatások tarifáihoz képest.

Hangsúlyozta, hogy nem kizárólag bérleti, hanem szolgáltatási díjról is szó van. A mentők igényelték már 2007-ben a három, nem túl jó állapotú szobát, az 500-600 négyzetméteres területet, ahol a mobilhangárt is felállították, és igénybe veszik a fegyveres őrség védelmét, valamint a hatályos jogszabályok szerint az állam által megszabott ellenőrzéseket.

Közölte, hogy a publikus tarifáik és a jogszabályok alapján kellett mostanáig kiszámlázni a költségeket, mert ezeket a díjakat nekik is tovább kell utalni az államnak. A jogszabályok szerint a mentési tevékenységet, vagyis a gép parkolásáért, a leszállásért és a felszállásért nem kérhetnek és nem is kérnek díjat, de az utasbiztonsági ellenőrzést az elzárt területre való belépéskor ugyanúgy ki kell fizetni, mint másoknak.

Gubicza Ágoston elmondta azt is: az Országos Mentőszolgálat megkeresésére felajánlottak egy mintegy 50 millió forintot értő területet, ahol a légimentők bázisát felépíthetik, amit már önállóan, díjmentesen működtethetnek a saját területükön.