Kázmér
-1 °C
16 °C

Három a magyar baloldal

2010.06.21. 22:52
Egyre markánsabban rajzolódik ki az LMP baloldali gazdaságfilozófiája, de a Jobbik a környezetvédelem mellett ezen a téren is versenybe száll velük a parlamentben. A szocialisták folytatták a saját programjuk számonkérését, de keményedni látszanak ellenzékiségükben.

Mintha éledezne a vereség sokkjából az MSZP. "4. Minden marad a régiben: Ezen a forgatókönyvön lepődnénk meg a legkevésbé" - írtuk a választások után az MSZP jövőjéről, és tippünk bejönni látszik. Az elnökség hatalomtechnikai trükkje, hogy a választások után nem lemondtak, csak bejelentették, hogy a tisztújítás levezénylése után mondanak le, elég időt adott a pánik és az indulatok leülepedésére.

A választmány forradalmi hangulatában ugyan még előre hozta a tisztújítást, de a bázis megbízhatóan választja újra a leszerepelt kádereket. Burány budapesti elnök ugyan megy, de helyét Horváth Csaba veszi át, aki a szocialisták polgármester-jelöltje addig, amíg nem találnak nála jobbat. A legnagyobb izgalmat az okozta, hogy Kaposváron Lamperth Mónikát választották elnökké a múlt héten a gyurcsányista Hoffmanné Hetesi Noémi helyett, aki eddig vezette a szervezetet. Hetesi, a regnáló elnök azzal támadta Lamperthet, hogy a megválasztása nem jelent megújulást. Vicces történet. Kárpótlásul Somogy megye a gyurcsányista Molnár Csaba pártelnöki jelölését is támogatná, ha Mesterházy Attila nem egyedüliként indulna a posztért.

Akárhogy is, az egzisztenciális fenyegetettség múlásával a párt parlamenti képviselői elkezdtek ellenzékiként viselkedni, hétfőn már csak első interpellálójuk, Tóth József jelezte, hogy tulajdonképpen nagyon tetszik neki a kormány ötlete, de mégsem fogadta el a választ. Tóth amúgy a fura szocialista taktikának megfelelően az előző kormány egyik intézkedése, a panelprogram folytatását kérte számon az új kormányon. Bencsik János nemzeti fejlesztési államtitkár válaszában kábé a szocialisták egyetlen használható ötletének nevezte a panelprogramot, csak szerinte nem adtak rá pénzt, bezzeg majd ők. És nem csak a panelosoknak, de lesz zöldbank, ami majd csak a megtérülés ütemében szedi vissza a hitelt. Számításai szerint így jövőre már kétszázezer család modernizálhatja otthonát. Tóth azért azt megjegyezte, hogy az előző kormány hatvanmilliárdot költött a programra.

Az interpelláció: 3. A kvótakereskedelemből befolyő bevételeket elviekben kibocsátáscsökkentésre kell fordítani, ennek módozata volt a panelprogram, mellyel kapcsolatban azért több jogos kérdés is felmerült. A téma felvetése az öngólveszély ellenére fontos.

A válasz: 2. A szokásos balhorog után a szokásos konkrétumok nélküli terelés. Különben is, amit vissza kell fizetni, az nem támogatás.

A szocialisták második interpellálója, Gúr Nándor aktuálisnak próbálta álcázni felszólalását, de az árvízi közmunkákról is csak a vitatott hatékonyságú Út a munkához program jutott eszébe. Ezzel remek lehetőséget adott Czomba Sándor nemzetgazdasági államtitkárnak arra, hogy ismét felsorolhassa a szocialisták közmunkaporgramjával kapcsolatos összes fideszes kifogást. Mindemellett elmondhatta azt is, hogy bizony az árvíz utáni helyreállítás értelmes közmunkalehetőséget is teremt.

Az interpelláció: 1. Ülj le!

A válasz: 0. Egy bizonyos szint alatt a dolgoknak nincs sportértéke.

Harmadikként Harangozó Tamás interpellált. Ő új - és meglehetősen aktív - képviselő, és ez a lendület felszólalásán is érződött. Például nem az előző kormány terveit kérte számon, hanem azt, hogy akkor most mi is van a közbiztonsággal, honnan lesz rendőr ott, ahol nem volt, és ahonnan lett, ott mi lesz? Az utóbbi konkrét kérdésekre nem érkezett válasz Kontrát Károly belügyi államtitkártól. A közbiztonság meg percepció kérdése, és ha olyanok mondják sokat, hogy javult, akiket a közvélemény legitimnek tekint, a közvélemény úgy fogja érezni, hogy javult. Ebből a helyzetből pedig nehezen veszíthet a Fidesz, Kontrát nem is szakította szét magát. Bedobott egy semmitmondó adatot, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben kétszázhuszonvalahány településen nem történt bűncselekmény májusban, ezzel teljesítette is a feladatot.

Az interpelláció: 4. Harangozó veszélyes terepen próbálkozott, de a megfelelő kérdéseket tette fel.

A válasz: 3. Kontrát hozta a kötelezőt, a konkrétumokat kerülte, a sulykolandót sulykolta.

A szocialisták mellett az LMP is folytatta identitása keresését, egyre inkább úgy tűnik, hogy a kapitalista rendszer baloldali kritikusai kívánnak lenni a parlamentben - bár a témafelelős Scheiring Gábor meglepően szeretetteljes hangulatban idézte Orbán Viktor termelő kapitalizmus építésére vonatkozó mondatát. Persze a kontextus is számít, az pedig a spekulatív kapitalizmus elleni harc, melynek keretében a spekulációs adó támogatására kérte a kormányt. Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár szerint Magyarország kicsi, nyitott gazdaságként piacpárti kell, hogy legyen. A spekulációs adóval meg az a baj, hogy csakis globálisan lehet bevezetni, különben a tőke elmegy oda, ahol nincs spekulációs adó.

Az interpelláció: 4. Az interpelláció célja a saját álláspont ismertetése volt, annak megfelelt

A válasz: 4. A válasz is tisztázta a kormány a kérdésben képviselt álláspontját.

A Jobbik környezetvédelmi kérdésekben már versenyre kelt az LMP-vel, most úgy tűnik, balos gazdaságpolitikában is ezt teszi. Gyüre Csaba a kisemberek védelmében, a nap sztártémájában interpellált. Hogy mit is tesz a kormány a hiteleik visszafizetésére képtelen, ezért kilakoltatással fenyegetettekért. Mert szerinte nem eleget. Réthelyi Miklós csak ismételni tudta önmagát, a 29 pontban meghirdetett nemzeti vagyonalapról beszélt, ami majd felvásárolja a jelzáloggal terhelt ingatlanokat, így közpénzen áll jót a hitelekért.

Az interpelláció: 2. Senkinek se kivánjuk lakása elvesztését, de senkit se kényszerítettek fegyverrel devizahitel felvételére.

A válasz: 4. Elfogadható érvnek tűnik, hogy olcsóbb, ha megmentik a hitelest, mintha hagyják lecsúszni, ráadásul az ingatlanok visszabérlésével végső soron kifizetik a költségeket.

A kormánypárti öninterpellációk témája most az előző kormány két intézkedésének, a szárnyvonalak bezárásának és a Malév privatizációjának a bírálata volt. A válaszokból megtudtuk, hogy öt bezárt szárnyvonalat már újranyitottak, két másik újranyitását pedig csak az árvíz akadályozta meg, de Fónagy János államtitkár a menetrendről már későbbre ígért tájékoztatást. A Malév privatizációját meg majd kivizsgálják.