Cserélik a polgármestereket a Fidesznél

2010.06.22. 09:47
A Fidesz hivatalosan csak július 6-án dönt arról, kiket indít polgármesterjelöltként az őszi választásokon, a helyi szervezetek többségében azonban már eldőlt a kérdés. Több településen is váltás várható.

Nagykanizsán a helyi Fidesz-szervezet már évekkel ezelőtt megvonta a támogatását Marton István jelenlegi polgármestertől, így az ő leváltása a legkevésbé váratlan - írja a Népszabadság.

A 2006-ban Fidesz-támogatással megválasztott Marton és a párt kapcsolata megromlott, az elmúlt két évben állandósultak közöttük a néha egészen botrányos viták. Marton egyszer kizárta az alpolgármesteri irodájából Cseresnyés Pétert, aki egyúttal a térség fideszes országgyűlési képviselője is, a Fidesz pedig a városban elhelyezett óriásplakátokon határolódott el korábbi támogatottjától.

Marton szerint az okozta a vitákat, hogy nem volt hajlandó a Fidesz bábjává válni, a párt viszont a polgármester öntörvényűségében látja a bajok forrását. A Fidesz helyi szervezete most Cseresnyést jelölte a posztra.

Hasonló helyzet alakult ki a Zala megyei Lentiben is, ahol a Fidesz helyi szervezete nem támogatja Nógrádi László jelenlegi polgármester újraindítását, aki szintén konfliktusba keveredett a helyi Fidesz-csoporttal.

A Fidesz bajai szervezete sem indítja újra Révfy Zoltánt, a jelenlegi polgármestert, mert az elmúlt években nem jött ki alpolgármestereivel, egyes párttársai pedig nagyképűnek és egyénieskedőnek tartották. Helyette Zsigó Róbertet, a bajai választókerület országgyűlési képviselőjét jelölik.

Fideszes belharc áldozatává válhat Szabó István mátészalkai polgármester is, Várpalotán pedig a várost jelenleg irányító Németh Árpád helyett Talabér Márta, a térség egyéni országgyűlési képviselője száll harcba a polgármesteri székért.

Párttagság előnyt jelent

A Fidesz azért indít több településen is új jelöltet, mert a jelenlegi, jobboldali támogatottságú polgármester nem tagja a pártnak. Így például Csornán várhatóan nem Turi György, a 2006-ban Fidesz–KDNP támogatással megválasztott polgármester lesz a Fidesz jelöltje, hanem a Fidesz-tag Gyopáros Albert, a térség parlamenti képviselője, és hasonló okokból lesz váltás Orosházán is.

Zalaegerszegen a várost 16 éve irányító polgármester, Gyimesi Endre helye látszott megingani. Helyette Gyutai Csaba alpolgármestert jelölték volna, ám végül Gyimesi győzött, 75 szavazatból 44-et szerzett meg.

Sok helyen a városvezetőt azért cserélik, mert kormányzati pozíciót kapott, mint például Bencsik János, aki tatabányai polgármesterből lett a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Váltás lesz Karcagon is, miután Fazekas Sándor elvállalta a vidékfejlesztési tárca vezetését, továbbá Vasváron, ahol szintén a vidékfejlesztési tárcánál államtitkárrá avanzsált V. Németh Zsolt helyére kell új jelöltet találnia a Fidesznek, valamint Csurgón, ahol a közigazgatási tárca államtitkári székét elfoglaló Szászfalvi László utódját keresik.

Önjelölt polgármesterek

A veszprémi polágmestert, Debreczenyi Jánost meglepte, hogy pártja nem őt jelöli újra, pedig a városban már hónapok óta pletykáltak erről a lehetőségről. Utódja Porga Gyula alpolgármester lehet.

Debreczenyi változatos politikai múltra tekinthet vissza. 1998-ban MSZP–SZDSZ-támogatással került a közgyűlésbe, később átült az MDF-frakcióba, és csak 2002-től politizált a Fidesz–KDNP színeiben. Bizonyos idő után azonban itt is sokan önfejűnek és irányíthatatlannak tartották, és különösen hűvös maradt a viszonya Navracsics Tiborral, a veszprémi Fidesz-csoport elnökével.

Edelényben a 2006-ban még fideszes színekben győztes Molnár Oszkárt kizárták a pártból, így az idén a Fidesz mást indít helyette, ám a jelöltről egyelőre még nem született döntés. Molnár függetlenként száll harcba a városvezetői posztért.