Újabb leváltások lesznek a HM cégeinél

2010.06.22. 15:55 Módosítva: 2010.06.22. 15:56
Újabb vezetőket váltanak le a napokban a Honvédelmi Minisztérium (HM) tulajdonában álló cégeknél, mondta Simicskó István államtitkár az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának zárt ülése után.

A zárt ülésen a bizottság tagjai meghallgatták a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) és a Katonai Felderítő Hivatal (KFH) előző évi munkájáról szóló jelentést, amelyet el is fogadtak.

Simicskó István ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy a bizottság tagjai elsősorban a HM-et érintő korrupciós ügyek felszámolására vonatkozó kérdéseket tettek fel.

"Én azt tudom mondani, hogy az új honvédelmi vezetés elhivatott abban, hogy a korrupciós ügyeket felszámolja, és a Katonai Biztonsági Hivatal új vezetője is mindent megtesz annak érdekében, hogy ilyen ügyek ne legyenek a jövőben, és teljes kivizsgálást ígért" - hangsúlyozta az államtitkár.

A bizottsági ülés további, nyilvános részében a testület tagjai egyebek között tájékozódtak a szomáliai biztonsági erők kiképzésében vállalt magyar katonai hozzájárulásról szóló kormányhatározatban foglaltakról. Eszerint az uniós misszióhoz Magyarország három katonai kiképzőt és egy jogászt ajánlott fel. A szakemberek a biztonsági helyzet miatt Ugandában készítik fel a szomáliai hadsereg katonáit. A kiképzők 2010 márciusától 2011 júliusáig kaptak mandátumot.

A beszámolót egyhangúlag általános vitára bocsátotta a bizottság.