Schmitt Pál lesz az államfő

2010.06.23. 10:47
Orbán Viktor Schmitt Pált, az Országgyűlés elnökét javasolta államfőjelöltnek. A távozó Sólyom László mandátuma augusztus 4-én jár le.

A várakozásoknak megfelelően Schmitt Pál házelnököt javasolta államfőjelöltnek Orbán Viktor pártelnök a Fidesz-KDNP-frakciónak.

Schmitt  Pál az alsóörsi Harley-fesztiválon, 2010. június 16-án (Fotó: Nagy Lajos)
Schmitt Pál az alsóörsi Harley-fesztiválon, 2010. június 16-án
(Fotó: Nagy Lajos)

Schmitt államfői „megbízatása” már a választások után szóba került. A sportos politikus brüsszeli pozícióját hagyta ott, hogy itthon jelentkezzen arra a „feladatra”, amit Orbán Viktor kijelöl számára. A kijelölés azonban sokáig késett, ezért április végén kisebb zavar támadt Schmitt Pál sorsát illetően: házelnök lesz-e, vagy tartalékolják a köztársasági elnök megválasztásáig.

A bizonytalanság szinte a parlament alakuló üléséig tartott, akkor kiderült, hogy a MOB elnöki posztját is megtartó Schmitt az országgyűlés elnöke közjogi méltóságára emelkedhet.

A személyi döntéseket hozó Orbán viszont továbbra is nyitva hagyta a kérdést, kit szán a legfőbb közjogi méltóság betöltésére. A köztársasági elnöki posztról annyit lehetett biztosan tudni, hogy a Fidesz vezetése Sólyom László újabb ciklusra szóló megbízatását nem akarja, jóllehet 2005-ben a Fidesz támogatásának köszönhetően lett belőle államfő. Az alkotmány értelmében Sólyom László maradhatott volna újabb öt évig a Sándor-palotában, de az már a választások előtt is biztos volt, hogy a túlzottan önálló, államjogi ügyekben pedig szaktekintélynek számító volt alkotmánybírát lecserélik egy fideszesebb jelöltre.

Schmitt, mint házelnök (Fotó: Huszti István)
Schmitt, mint házelnök (Fotó: Huszti István)

Schmitt a Fidesz 2002-es veresége után csatlakozott a pártelithez, és ismert közéleti személyiségként rögtön fontos megbízatást kapott, a frissen alakult polgári körök kijelölt támogatója lett. Később volt fideszes főpolgármester jelölt is, de valódi kötött munkaidős állást az EP fideszes képviselőjeként kapott.

Schmitt mellett az államfőségre felmerült Pálinkás József jelenlegi és Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnök neve is, de Tőkés László esetleges jelöléséről is érkeztek hírek.

Az új házelnök fideszes hírek szerint Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke lehet.

Schmitt Pál és Mádl Ferenc, korábbi államfő (Fotó: Földes András)
Schmitt Pál és Mádl Ferenc, korábbi államfő (Fotó: Földes András)

Az ellenzéki pártok közül csak az MSZP állított államfőjelöltet, hiszen csak a szocialistáknak van meg a jelöléshez szükséges ötven képviselőjük. Az MSZP jelöltjét, Balogh András, bangkoki magyar nagykövetet kedden a Fidesz-KDNP képviselői is meghallgatták, és alkalmasnak tartották az államfői posztra.

Sólyom László ötéves mandátuma augusztus 4-én jár le. Az utód parlamenti megválasztása azonban már június 29-én megtörténik majd. A helyzet pikantériája, hogy a választás időpontját június 9-én maga Schmitt Pál írta ki, aki akkor már nyilván tisztában volt azzal, hogy újabb feladatot kell vállalnia.