Vona: Az MSZP hisztipártként viselkedik

2010.06.26. 11:09 Módosítva: 2010.06.26. 13:11
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint felkavarták a politika állóvizét, de négy év múlva már kormányozni akarnak.

Vona Gábor szerint a Jobbik az elmúlt két évben felkavarta a magyar politika állóvizét, a párt célja azonban, hogy a következő választáson már ne csupán átütő, hanem kormányzati erő legyen.

A pártelnök a Jobbik hetedik, tisztújító kongresszusa előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az, hogy az MSZP június 4-én Trianon-emléknapot tartott, mutatja a közélet megváltozásának irányát, és ez elsősorban a Jobbik megjelenésének eredménye.

A Jobbik parlamenti munkáját következetesnek és konstruktívnak nevezte, kitérve arra, hogy szerinte az LMP bizonytalan társadalmi szervezetként, az MSZP pedig "hisztipártként" viselkedik az Országgyűlésben.

A Jobbik szombati kongresszusa új elnökséget választ és dönt a párt alapszabályának módosításáról. Az elnöki tisztségre Vona Gábor az egyetlen jelölt, a hat alelnöki pozícióra tizenketten kaptak elegendő számú jelölést.