Hetente bombázta levelekkel Orbánt, igazgató lett

2010.06.28. 13:04
A KISZ KB egykori tagját nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárcához tartozó egyik cég ügyvezető igazgatójának. Gubcsi Lajos, a KISZ központi lapjának egykori főszerkesztője 2004 óta rendszeresen ír levelet Orbán Viktornak. A Fidesz elnöknek küldött tanácsait publikálta is, például azt is, amelyben arra kapacitálja Orbán, hogy ha a Fidesznek nincs nyilvános programja, verjen le tíz „cölöpöt”, amelyhez a nép igazodni tud.
Gubcsi Lajos
Gubcsi Lajos

„Ha van 10 ilyen cölöpöd, verd le mielőbb, nyilvánosan, az egész magyar nép tudtával.” – egy éve, 2009 júliusában Ópusztaszerről írott levelében tanácsolta ezt Orbán Viktornak Gubcsi Lajos. A Fidesz elnökének küldött írásaiban a közélet számos részletére kitérő Gubcsi péntek óta a Honvédelmi Minisztérium egyik százszázalékos tulajdonú cégének vezetője.

A honvédelmi miniszter a tulajdonosi jogokat gyakorolva hét gazdasági társaságnál hajtott végre azonnali vezetőcserét. Hende Csaba döntése nyomán a HM Zrínyi Kommunikációs Kft. élére is új ügyvezető igazgató került, a posztot Gubcsi Lajos kapta meg.

A HM Zrínyi Kommunikációs Kft. a tárca píár- és reklámcége, amely lapkiadással, kiadványszerkesztéssel, rendezvényszervezéssel is foglalkozik, valamint hozzá tartozik a tárca honlapjának szerkesztése.

Gubcsi Lajos több könyv publikációjának és számos médiaállásának tapasztalatával a háta mögött léphet be a mintegy 50 fős céghez. Az új igazgatónak tavasszal jelent meg legújabb könyve, Egy kun Budán és Pesten címmel, amely versek és önéletrajzi részek mellett a Fidesz elnökének írt újabb, 2009-es keltezésű leveleit tartalmazta. A könyvből kiderül, hogy Gubcsi már 2004 óta küld rendszeresen rövidebb-hosszabb írásokat Orbánnak, amelyben a politika és a közélet aktuális ügyeiről foglalja össze véleményét. (A régebbi leveket egy 2009-es könyvben adta közre.)

A könyv függelékéből kiderül, hogy Gubcsi szolgalmas tanácsadó: Gyurcsány Ferenc lemondása után néha hetente készült olyan levél, amelyben a szerző egyes szám második személyben szólítva meg Orbánt, konkrét teendőkre vagy általánosabb megfontolnivalóra vonatkozó javaslatokkal látja el a pártelnököt.

A 2009-es EU-s képviselőválasztás után született levél arra intette a Fidesz vezetőjét, ne tévessze meg a nagyarányú győzelem, mert a „megosztáshoz hozzászoktatott, genetikusan ránevelt magyar közállapot – a nép, a közvélemény – azon része, amely háromszor is győzelemhez segítette a szoclib hazardírozást, ma is él...elbújt a barlangjába, onnan figyelte a válságos időszakot, s Gyurcsányt, a hazug hazaárulót maga is kiközösítette”, ..átmenetileg elbújtak, mert vezetőik szégyenteljes uralkodása nem volt többé vállalható”.

A publikált levelekből az nem derül ki, hogy Gubcsi, a Magyar Rádió és az MTV egykori külpolitikai újságírója a hazaárulózott Gyurcsány előtt maga is tagja volt a KISZ KB-nak, sőt az MSZMP KB osztályvezető-helyettese is volt. Az 1980-as években több éven keresztül főszerkesztette a kommunista ifjúság lapját, a Magyar Ifjúságot, amely akkoriban sokáig ódzkodott, hogy leírja a fiatalok alapította párt, a Fidesz nevét. Gubcsi 1989-ben – az MSZMP utolsó kongresszusáról szóló írása szerint – még Németh Miklóshoz és Szűrös Mátyáshoz küldött jobbító szándékú leveleket.

Húsz évvel később azonban a Jobbik antiszemitizmusáról és a falusi turizmus fellendítéséről készült eszmefuttatások mellett arra is volt energiája, hogy Orbán Viktornak bátorító szavakkal elmagyarázza, hogyan kellene kiküszöbölnie azt a problémát, hogy pártjának nincs nyilvános programja. „Tudom, hogy a Fidesznek van programja, azt is tudom, hogy hiányosnak látszik. Lesz majd teljesebb. Az emberek azonban ezt még és most nem tudják. Nem vágható hozzájuk, hogy olvassák el az EU-választások kétszáz oldalas anyagát. Egy dolog tehető: ezekben a hónapokban, világosan és nem a kormány lépéseire reagálva, nem cáfolva és tagadva, hanem állítva, és éppen Neked, a Te személyedhez kötve le kell verni azt az 5-10, legfeljebb tucatnyi alappillért, amit mindenki világosan megért, követni tud, s ami akkor sem változhat rossz irányba, ha belepusztulunk: ami azért lesz úgy és csak úgy, mert megígértük, és mert mi ígértük meg. Ha van 10 ilyen cölöpöd, verd le mielőbb, nyilvánosan, az egész magyar nép tudtával.

A HM Zrínyi Kommunikációs Kft. nemrég a Wieszt-ügy kapcsán került reflektorfénybe. A kétmilliós csúszópénzes borítékkal lefilmezett XI. kerületi MSZP-s képviselő a honvédelmi tárca cégénél is rendelkezett állással. Itt fél millió forintot kapott havonta.