A Gemenc Volán és az Orangeways elszámoltatását akarja a helyi szakszervezet
Dobi István, a szakszervezet koordinátora közleményében azt írta, hogy az illetékes minisztérium vizsgálatot kezdett, amely a Gemenc Volántól kiszervezett és alvállalkozásba adott feladatokkal és a dombóvári telephely eladásával foglalkozik.
Közlése szerint kedden tájékoztatták Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) elszámoltatásért felelős kormánybiztost a kialakult helyzetről, és kérték a közreműködését az ügy kivizsgálásában.
Takács Gergely, a kormánybiztos jogi tanácsadója azt mondta: megkezdték a vizsgálódást a hozzájuk eljuttatott anyagok alapján, ha szükségesnek tartják, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon keresztül tesznek intézkedéseket.
A szakszervezet közleményében azt írta, az Orangewaysnél foglalkoztatott dolgozók jövedelmi helyzete romlott. Dobi elmondta: a munkáltató a munkakörhöz kapcsolódó pótlékokat nem fizeti ki, nem kapják meg béren kívüli juttatásként a cafeteriaelemeket, az üdülési csekket.
A szakszervezet koordinátora beszámolt arról, hogy júniusban a Gemenc Volán-t is tájékoztatták a helyzetről, a napokban pedig azt kérték a cégtől, hogy mondja fel az alvállalkozói szerződést.
Amrein Károly, a Volán-társaság vezérigazgatója közölte: a szakszervezet és az alvállalkozó közti munkaügyi vita a szerződést nem érinti, de felhívta mindkét fél figyelmét arra, hogy a Gemenc Volánnál megkötött kollektív szerződés továbbra is érvényben van.
A Gemenc Volán 2009-ben kötött szerződést az Orangewayszel a Tamási-Dombóvár helyközi és a dombóvári helyi járatok üzemeltetésére; a szerződés 2012. december 31-ig szól.
Az Orangewaysnél már elindult egy munkaügyi vizsgálat: az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelet (OMMF) szóvivője arról tájékoztatott, hogy a júniusban és júliusban kapott bejelentések a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályok be nem tartását kifogásolták; emiatt az OMMF regionális felügyelősége indított vizsgálatot.