Békésen ért véget a melegfelvonulás

2010.07.10. 15:32
Az Oktogonnál várta nagyobb számú ellentüntető a szombati melegfelvonulás résztvevőit, de végül nem találkozhatott a két csoport, mert a menet a Csengery utcánál visszafordult a Hősök terére. A környező utcákat lezárták. A rendőrség a közszemérem megsértésétől óvta a melegeket.

Az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal különösebb rendbontás nélkül ért véget a melegfelvonulás, igaz, rövidített útvonalon. Az ezer-ezerkétszáz fős menet négy órakor indult el a Hősök teréről, az eredeti menetrend szerint az Oktogonig mentek volna, és vissza.

A rendőrök azonban egyedül az Oktogont nem tudták biztosítani kordonokkal, itt száz ellentüntető skandálta, hogy ria-ria-Hungária, Budaházy György kiszabadítását követelték, valamint a melegeket sértő jelszavakat ordibáltak. A melegfelvonulás résztvevői velük nem találkozhattak, mert a Csengery utcánál visszafordították őket a Hősök terére.

Ez a csoport - kisebb létszámban - felbukkant 5 óra körül a Hősök terénél is, ahová a menet visszaérkezett. Itt már jóval közelebb kerültek a menet résztvevőihez, de a nagy rendőri jelenlét miatt csak rigmusokat skandálhattak. A teret a melegfelvonulás résztvevői a kis földalattival hagyták el.

A hangulat a menetben békés, nyugodt volt. Néhány fiatal maga előtt tartva vitte a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. A menetben ott volt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is, valamint felesége, Dobrev Klára, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és az MSZP-s Szabó Zoltán, volt országgyűlési képviselő. Néhány ellentüntető is a kordonon belül volt, de a menetet nem zavarják.

Ők úgy kerülhettek be, hogy - Staigler Sándor, a Budapest Pride főszervezője elmondása szerint - a rendőrök, ígéretük ellenére, az itt lakók mellett a turistákat is beengedték a kordonon belülre. Amikor Steigler jelezte a rendőröknek, hogy nem erről szólt a megállapodás, akkor megjelent a Tafferner Éva, a BRFK szóvivője, aki ígéretet tett arra, hogy a rendőrök megvédik a menet résztvevőit.

A Városligeti sétányon ötven-hatvan rendőrségi jármű várakozott a műjégpálya előtt, csapatszállítók, terepjárók, buszok.

A melegfesztivál tőszomszédságában, az 56-osok terén keresztény családi rendezvényt tartottak.

A rendőrség az elmúlt évek tapasztalata alapján fokozottan készült a rendezvényre, 2005 óta ugyanis szélsőséges csoportok rendszeresen megzavarták. Az utóbbi években már sérültjei is voltak az összecsapásoknak, 2008-ban valóságos utcai harcok robbantak ki, az ellentüntetők Molotov-koktélokat dobáltak, rendőrautókat gyújtottak fel.

Az idei melegfelvonulás rövidebb útvonalon, az Andrássy úton a Hősök tere és az Oktogon között zajlott. Ezt a rendőrség kérte a szervezőktől, elmondásuk szerint ugyanis az árvizi védekezés miatt nincs elég kordon a fővárosban. A szervezők a kérést elfogadták.

Az idei melegfelvonulás volt az első jelentősebb rendezvény, ahol az új, jobboldali kormány rendőrsége szemben találta magát a szélsőjobboldali tüntetőkkel. A múlt hétvégén a Magyar Nemzeti Gárda avatóünnepségén a bíróság által jogerősen betiltott magyar gárda jelképeinek viselése és más szabálysértések miatt 23 embert állítottak elő, egy férfi ügyében pedig a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomoz hivatalos személy elleni erőszak miatt

A rendőrség a melegfelvonulást engedélyezte, de a vonulók figyelmét arra hívta fel, hogy „a menetben részt vevők tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely alkalmas lehet a közerkölcs, a közszemérem megsértésére”.

Tudósítás az első budapesti melegfelvonulásról

1997. szeptember 6., szombat - Első alkalommal ünnepelték meg a homoszexuálisok (leszbikusok, transzszexuálisok, biszexuálisok, transzvesztiták) - és a velük szimpatizálok felvonulással Budapesten a Meleg Büszkeség Napját, a Gay Pride Dayt. Ezzel a huszonnyolc évvel ezelőtti New York-i úgynevezett Stonewall lázadásnak állítottak emléket, amikor a melegek megelégelték a hatóságok sorozatos zaklatásait és kiharcolták jogaikat. A szombati felvonuláson - amelynek útvonala: Duna korzó - Vörösmarty tér - Váci utca - Belgrád rakpart - több százan hirdették másságukat.

Láner László, a Mások című magazin főszerkesztője, a felvonulás szervezője az MTI-nek elmondta: ilyen nagyszabású és jellegű rendezvényt még nem, de hasonlóakat már rendeztek Pink Piknik néven a budai hegyekben.

A nyilvánosság vállalásával szeretnék eloszlatni a "többségben" élő előítéleteket, illetve tiltakoznak a melegek elleni diszkrimináció miatt. Végső céljuk azonban az, hogy a társadalom elfogadja a melegeket és szexuális beállítottságuk miatt ne legyenek hátrányosan megkülönböztetve.

A rendezvény délelőtt kerekasztal beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődőtt a Capella Caféban. (MTI)