Hol legyen az Index utca? – Gyenesdiás

2010.07.16. 10:52 Módosítva: 2010.07.16. 11:36
Felhívásunk nyomán nyolc magyarországi település képviselőtestülete szándéknyilatkozatot fogadott el: ha megnyeri a szavazást, elnevez egy utcát, teret vagy parkot az Indexről. A jelentkezők egyenes kieséses rendszerben csapnak össze egymással. Az első fordulót Besence nyerte Zubogy ellen; a másodikban Zalaköveskút csapott össze Fülöpházával. Ezúttal a Balaton partján fekvő Gyenesdiás és az ukrán határ melletti Tornyospálca mérkőzik meg egymással.

Szolgálati közlemény

Kedves olvasóink, a verseny tisztaságának érdekében kérjük, hogy csak egyszer szavazzanak. Köszönjük.

indexutca 450 2ford


Nagyobb térkép

Gyenesdiás a legnépesebb település az összes pályázó közül, 3500-an laknak a nagyközségben, amely Gyenesből és Diásból olvadt össze a XIX. század közepén. Ugyanakkor talán ez a falu rendelkezik a legfeltűnőbb helyzeti előnnyel, ugyanis közvetlenül a Balaton partján fekszik, de a helyiek arról panaszkodnak, hogy mivel a település nevében nincs benne a Balaton, a turistáknak nem feltétlenül jut eszébe, hogy pont Gyenesdiásra menjenek nyaralni. Gyenesdiás másik hátránya, hogy összenőtt Keszthellyel és Vonyarcvasheggyel, így könnyű átmenni rajta anélkül, hogy észrevenné az ember. Bezzeg ha lesz Index utca!

Hol legyen az Index utca? – Gyenesdiás

Az Indexről elnevezendő közterület egyelőre nem túl látványos, gyakorlatilag egy parkoló szervízútjaként szolgál, lakatlan és kicsit gazos, pocsolyás, viszont közvetlenül a strand mellett fekszik. A területhez óriási reményeket fűz Gál Lajos polgármester: a tervek szerint kaszinó és szállodasor épül majd ide, ami nyilván egy csapásra megnöveli majd az Index utca pompáját, ragyogását. Hozzá kell tennünk, hogy a helyiek nem feltétlenül támogatják az ötletet: „Index utca? Hát ez mennyire gáz” – mondta az ötletről a strandon egy lány, akinek az a feladata, hogy rossz időben német és magyar nyelven próbálja hajóútra csábítani az unatkozó turistákat.

Hússzal lehet menni a leendő Index utcában
Hússzal lehet menni a leendő Index utcában

Gyenesdiás állatbemutatóval egybekötött kultúrelőadással kampányolt az Index olvasóinak szavazataiért. A produkció a Dunántúl egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – hagyományőrző huszárcsapatának vízparti vágtájában csúcsosodott ki. A helyzetből rögtön adódott a település állata is, a tizenegy éves, herélt sárga Déva-Gidrán Alex, aki Pintér Tibor sztárszínművésszel a nyergében megnyerte az idei Nemzeti Vágta jótékonysági futamát. Ezúton is gratulálunk.

A község további nevezetessége, hogy a határtól nem messze található az ország legnagyobb bükkfája, továbbá olyan hírességek kötődnek Gyenesdiáshoz, mint Gödörházy Antal vándortanító, Hernád Tibor evangélikus lelkész vagy éppen Szalóky Jenő könyvtárvezető, nyugalmazott polgármester.

Ha megigézték a lovak, a huszárok és a szállodasorral-kaszinóval övezett Index utca ötlete, szavazzon Gyenesdiásra!

indexucca

Gyenesdiás

Megye: Zala. Lakosainak száma: 3478. Területe: 18,5 km2. Webszájt: gyenesdias.hu Címer: Kereszt, szőlő, csillag, szigony