Életbe lépett a szlovák állampolgársági törvény

2010.07.17. 10:54
Januártól lehet kérelmezni a kettős állampolgárságot a külképviseleteken, az anyakönyvvezetőknél vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál. Eközben Szlovákiában életbe lépett az a törvény, mely szerint egy másik ország állampolgárságának felvételével egyes eseteket leszámítva a kérelmezők elvesztik szlovák állampolgárságukat.

"Magyarországon az anyakönyvvezetőknél, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál lehet majd kérelmezni januártól a kettős állampolgárságot" - mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár.

Répás szerint az állampolgárságról szóló törvény megköveteli, hogy a kérelem mellé benyújtsák a felmenők magyar származását igazoló iratokat is. Ez bármilyen hivatalos vagy egyházi irat, például keresztlevél, plébánosi igazolás vagy volt magyar katonakönyv is lehet.

A helyettes államtitkár megerősítette azt is, hogy nem szeretnék hosszú procedúrának kitenni a kettős állampolgárságért folyamodókat, ezért a kérelem benyújtásától számított három hónapon belül ki kell állítani az állampolgárságról szóló dokumentumot.

A májusban elfogadott törvénymódosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását és igazolja magyar nyelvtudását, továbbá büntetlen előéletű, honosítása pedig nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.

A jogszabály az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.

A tervek szerint ősszel tájékoztató kampányt szerveznek a környező országokban a kettős állampolgárság felvételével kapcsolatban.

Mától él a szlovák állampolgársági törvény

Szombaton életbe lépett a módosított szlovák állampolgársági törvény, mely szerint egy másik ország állampolgárságának önkéntes felvétele – kivételes esetektől eltekintve – automatikusan a szlovák elvesztéséhez vezet.

Robert Fico
Robert Fico

A jogszabályt még Robert Fico kormányának javaslatára változtatta meg a parlament, közvetlen azután, hogy Magyarország jóváhagyta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Az új kormányfő, Iveta Radičová kabinetje ki akarja húzni a jogszabályból azt a paragrafust, amely a szlovák állampolgárság automatikus elvesztéséről szól.

Nem sokkal a pozsonyi módosítás elfogadása után ugyanis tiltakozni kezdtek a külföldön élő szlovákok amiatt, hogy választaniuk kell a szlovák és az illető ország állampolgársága között. Fico akkor azt ígérte, Magyarországot kivéve más államokkal kapcsolatban lesznek kivételek, ezekről kétoldalú tárgyalásokat folytatnak majd.

Peter Stano, a külügyminisztérium szóvivője szerint eddig csak Csehországgal egyeztettek, konkrét egyezség azonban ott sem született. Mikulás Dzurinda külügyminiszter ugyanakkor kijelentette, eltörlik a jogszabály értelmetlen paragrafusait.

Mikulás Dzurinda
Mikulás Dzurinda

A belügyminisztérium állásfoglalásából is arra lehet következtetni, hogy bár a szlovák jogszabály szombaton hatályba lépett, a hatóságok nem fogják figyelni betartását.

„Az új kormány programnyilatkozata a szombaton hatályba lépő törvény módosításával számol úgy, hogy kiküszöbölje a magyarországi törvény hatályosságát, és egyben ne károsítsa azokat a szlovák állampolgárokat, akik hosszú távon külföldön élnek vagy dolgoznak” – közölte a belügyminisztérium sajtóosztálya.