Iskolafelújítás a létszámcsökkenés ellen

2010.07.20. 14:32
Félmilliárdos támogatás keretében újítják fel Békéscsaba 2. számú általános iskoláját. A helyrehozatal miatt korszerűbb körülmények között zajlik majd az oktatás, és így talán később a fiatalok is könnyebben találnak munkát a városban maradva.

A helyi önkormányzat az intézmény komplex felújításához 482 millió forint támogatást nyert egy az unió által is finanszírozott régiós programtól. A támogatást nem kell visszatéríteni. A felújításhoz szükséges további 54 millió forintot pedig a város képviselő-testülete adta.

Az 1902-ben épült, 500 diákot oktató iskola ebédlőjét, könyvtárát, tanári szobáit, 29 tantermét és az egyre inkább balesetveszélyes udvart is rendbe hozzák. A nyár folyamán megkezdődött munkálatok azért is nagyon időszerűek, mert már 30 éve nem volt lényegi felújítása az intézménynek. Magának az épületnek, a gépészetének és a bútorzatának a helyrehozatalát várhatóan a következő év őszén fejezik be.

Vantara Gyula polgármester szerint az iskola renoválására nemcsak azért van szükség, mert az épület elavult, hanem hogy korszerűbb körülmények között tanuljon a város 15 ezres diáksága.