56 nap alatt tabukat döntött a kormány

2010.07.22. 18:22 Módosítva: 2010.07.22. 19:09
Az új kormány nem egészen két hónap alatt több és jelentősebb változást hajtott végre, mint elődei nyolc év alatt: bevezeti a bankadót, adócsökkentést készít elő, kisebb lesz a parlament, elszámoltatással küzd a korrupció ellen, értékelte kormánya teljesítményét a parlamentben Orbán Viktor. Ősszel a szociális biztonság megerősítésére koncentrálnak. Az MSZP szerint dilettantizmus, kapkodás, szegényellenes politika jellemezte a kormány politikáját. Az LMP szerint a kormány a gazdagokat és a külföldi tőkét támogatja.

Az áprilisban lezajlott kétharmados forradalom átalakította a magyar közéletet, és a kétharmad nemcsak a választásokra jött létre, hanem tartós politikai közösséget alkotott, mondta a parlamentben kormánya addigi munkáját értékelve Orbán Viktort. A régi ideológiák kifulladtak, helyüket a józan ész foglalta el, amely a 21. század első évtizedeinek iránytűje.

Parlamenti nap percről percre

A felszólalásokat részletesen elolvashatjaitt >>>

Létrejött a nemzeti centrum

Azok a sikeres országok, azok tudják megoldani a problémákat, amelyek kijöttek a szekértáborokból, feladták az ideológiákat, és amelyekben a politikai paletta közepetáján létrejött egy nagy és erős politikai közösség. Magyarországon is létrejött ez az erős nemzeti centrum. Ebbe mindenki beletartozik, aki nem akarja, hogy az áprilisban lezárult múlt visszajöjjön. A nemzeti centrum mindenki felé nyitott és szabad közösség. Csak az nincs benne, aki nem akar. A nemzeti centrum munkát akar, lehetőséget a családalapításra, korszerű orvosi ellátást, a bűnözők elfogását, megbüntetését, tisztes nyugdíjat az időseknek, és azt, hogy ne csaphassák be, foszthassák ki azok, akiket hatalommal ruházott fel. A baloldali értékvilágú emberek felkérése, kinevezése jelentős, fontos állami feladatokra, nem politikai gesztus, hanem a "nemzeti centrumpolitika lényegi eleme" - hangsúlyozta Orbán.

Az Országgyűlés korábban meddő viták színtere volt, ma a cselekvés terepe. Nem egészen két hónap alatt több és jelentősebb változást hajtott végre, mint elődei nyolc év alatt. Több tabut sikerült megdönteni. Megadóztatják a bankokat, 2014-től kisebb lesz a parlament, eltörölték a kisadókat és minden idők legnagyobb szja-csökkentését készítették elő. A 29 pontos akciótervvel egyszerre lehet gazdasági növekedést serkentő és pénzügyi stabilitást teremtő politikát folytatni, meg lehet adóztatni a jó erkölcsbe ütköző állami végkielégítéseket, elszámoltatnak, hogy megtörjék a korrupciót, sorolta az eddigi eredményeket Orbán Viktor.

Az IMF-fel nem, csak az EU-val tárgyalnak tovább

A miniszterelnök megköszönte a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy 2008-ban segített Magyarországon az előző kormány rossz gazdaságpolitikája miatt súlyossá váló válságban. Orbán ugyanakkor egyértelművé tette: az IMF-fel kötött hitelszerződés lejár, és a Valutaalappal nem akarnak új megállapodást kötni. A nemzetközi pénzügyi szervezetek szerint az ország állapota ma mintegy 4-4,1 százalékos költségvetési hiányt mutat. A kormányfő ezt egy erősen optimista helyzetértékelésnek tartja. Leszögezte: az IMF-fel kötött szerződésben foglaltakat Magyarország teljesíti, így a 3,8 százalékos költségvetési hiányt is. Az új kormány célja azonban az adósságcsapdából való kitörés és a munkahelyteremtés, hangsúlyozta.

Fotók: Huszti István
Fotók: Huszti István

Az EU-val viszont tárgyalni fog Magyarország, igaz, ez nem vállalás kérdése, mert a közösséghez tartozunk és hat éve deficiteljárás alatt vagyunk. Könnyíti a helyzetet, hogy már nemcsak mi vagyunk szégyenpadon, mondta Orbán, hanem a 27-ből még 23 EU-ország. Az őszi időszakra előretekintve a kormányfő kijelentette: fontosnak tartják, hogy figyelmet fordítsanak ősszel a szociális biztonság megerősítésére, a kiskeresetűekre és a hitelcsapdákban vergődőknek.

Szegényellenes politika

Az Orbán szavaira elsőként reagáló Schiffer András (LMP) szerint a kormányfőnek nem az együttműködési nyilatkozatot, hanem egy Gyurcsány Ferencnek szóló köszönőlevelet kellene kifüggeszteni a hivatalokban, mert nekik köszönheti a választási győzelmét. A kormányfő szemére vetette, hogy amit most tesznek, arról a kampányban egyáltalán nem beszéltek. Nem centrális erőtérre, hanem a sokszínűség egységére van szükség, mondta. Schfiffer szerint a kormány Thatcher-i, Reagan-i neokonzervatív politikát folytat, ami a gazdagoknak és a külföldi tőkének kedvez, és a kabinet nem a magyar demokrácia, a fenntarthatóság érdekében kezdett el kormányozni.

07

Az MSZP-elnöke, Mesterházy Attila szerint Orbánnak Gyurcsány Ferenctől és Bajnai Gordontól kellene bocsánatot kérnie, mert mostanra belátta: nem kell új költségvetés, tartható a 3,8 százalékos hiány. Mesterházy szerint dilettantizmus, kapkodás, szegényellenes politika, egészpályás letámadás, Magyarország lejáratása jellemezte a kormány politikáját. Az MSZP-elnök szerint a józan ész távol áll Orbántól és a kormányától: két hét alatt nem sikerült rendbe tenni a közbiztonságot, nem körvonalazódik a gazdaságpolitika, 40 milliárddal megszorítanak, miközben több pénzt ígértek az egészségügynek és az oktatásnak. Ez kettős beszéd, ez a választók megtévesztése.

08

Vona Gábor (Jobbik) szerint Orbánnak Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miatt kellene bocsánatot kérnie, mert még mindig szabadlábon vannak. Megköszönte a Trianon-emléknapról és az iskolások határon túli osztálykirándulásainak támogatásáról szóló jogszabályt, majd a demokráciát kérte számon a kormányon. A Jobbik szerint ugyanis az önkormányzati rendszer, a médiaviszonyok átalakítása, a nemzeti intézményrendszerek megszállása nem demokratikus. A Jobbik elvárta volna, hogy a multik is részt vegyenek a közteherviselésben, történjen valami a körbetartozásokkal, legyen közbiztonsági stratégia, őszintén foglalkozzon Magyarország a cigánykérdéssel.

11

Kerülik az elvtelen paktumokat

Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerint az MSZP-nek kellene bocsánatot kérnie, majd egy 2003-as Népszabadságot mutatott, amelynek címlapján Medgyessy Péter miniszterelnök és László Csaba pénzügyminiszter 2008. január elsejére eurót ígért. A Fidesz-frakció elvárja a kormánytól, hogy éljen a felhatalmazásával, és ne kössön elvtelen paktumokat. Lázár szerint ez a kormány nemcsak a középosztályé, hanem azoké is, akik oda akarnak tartozni, ennek kell alárendelni a politikát. Lázár azt kéri a kormánytól, hogy terjeszen elő egy második akciótervet, ami azokról szóljon, akik a középosztályhoz akarnak tartozni, és akik csalódtak az elmúlt években a politikában.

12

A KDNP-s Harrach Péter azt mondta: a nemzeti egységet egy nagy támogatottságú politikai erő meg tudja valósítani. Az egység vágyát egy megosztó kormányzás hozta el. Itt az idő megoldani a társadalmi problémákat. Az ideológiáknak vége, de Harrach szerint az eszmei elkötelezettség fontos.

Orbán: Riadt csirkék a hátsó udvarban

A felszólalásokra reagálva Orbán az IMF-fel folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta: nem lehet úgy a nemzet érdekeit érvényesíteni, hogy közben a magyar politikai elit az első hangos szóra úgy viselkedik, mint "a riadt csirkék a hátsó udvarban". Orbán Viktor Mesterházy Attilától azt kérdezte: "ilyen nyolc év után" feláll és számon kér bármit a Fidesz-frakciótól?" "Nyolc éven keresztül vitték be az embereket az erdőbe és azt várja, hogy ötvenhat nap alatt jöjjünk ki belőle?" - kérdezte.

Schiffer Andrásnak a kormányfő azt válaszolta: egyetért vele abban, hogy most a sokféleség tiszteletben tartására van szükség, de szerinte ez önmagában kevés, ötvözni kell az összefogással, és a hatékonysággal. Ez a három dolog a jó kormányzás alfája és ómegája - vélekedett. Olcsó politikai játéknak nevezte az LMP-frakcióvezető azon kijelentését, hogy a "a polgárok nem erre szavaztak". Évtizedes tapasztalataira hivatkozva úgy fogalmazott: nem ő volt az egyetlen aki megtanulta, a végén a választók majd elmondják, hogy arra szavaztak-e, ami történt vagy másra.