Tarkón vágta riválisát a csörögi polgármesternő?

2010.08.06. 19:44 Módosítva: 2010.08.06. 21:59
Megütötte a helyi képviselő-testület egyik tagját a Pest megyei Csörögön a település felfüggesztett polgármestere. A fegyelmi eljárást lefolytató bizottság elnökeként is tevékenykedő sértett pénteken azt mondta, hogy feljelentést tett a rendőrségen; a polgármester egyelőre elérhetetlen.

Jakab Helga (Fidesz) az eset előzményeit felidézve elmondta, hogy a csörögi képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén - a 160 millió forint összköltségű óvodaépítés körüli visszásságokban valószínűsíthető szerepe miatt - fegyelmi eljárást kezdeményezett Hegedűsné Kripák Ildikó (független) polgármester ellen, egyúttal az eljárás lefolytatásának idejére felmentette őt a munkavégzés alól.

A vizsgálat elvégzését egy szintén kedden létrehozott, Jakab Helga vezette bizottságnak adta feladatul a testület. A képviselő elmondta, a polgármester elleni vizsgálat azért kezdődött, mert a község vezetője egyúttal az óvodaberuházás felelőse is, ennek ellenére műszaki és anyagi jellegű beszámolási kötelezettségének sorozatosan nem tett eleget. Esetenkénti tájékoztatása nem adott elfogadható magyarázatot arra, hogy vajon miért csúszik az óvoda szeptemberre tervezett átadása, így mindenképp indokoltnak látták a képviselők az alaposabb, az esetleges személyi felelősségre is kiterjedő vizsgálatot.

A képviselő elmondta azt is, hogy péntek délelőtt 11 óra körül a polgármesteri hivatal mellett elhaladva észrevette, hogy a polgármester az épületben tartózkodik, ezért bement, s távozásra szólította fel, mondván: felfüggesztett vezetőként semmi keresnivalója ott. Elmondása szerint Hegedűsné egy előzetesen összeszedett iratköteggel a hóna alatt lefelé indult a lépcsőn, amikor a mellette haladó Jakab Helgát hirtelen megütötte.

Bal kézzel, tenyérrel, dühből vágott tarkón, olyan erővel, hogy azóta is szédülök, az orvos szerint a látásommal is lett valami baj - ecsetelte a részleteket a képviselő, aki szerint a verést két gyermeke is látta, de más szemtanúk is vannak. A képviselő megjegyezte: régóta rossz viszonyban van a polgármesterrel, miután mindketten indultak (és most is indulnak) a polgármesteri székért. Mivel számított a konfliktusra, a zsebében lévő magnón rögzítette a pénteki perpatvart, később látleletet vetetett és feljelentést is tett.

Hegedűsné Kripák Ildikó péntek délelőtt fél tizenkettőkor egy e-mailt juttatott el az MTI-hez, melyben egyebek mellett azt írta: az ellene indított eljárás szabálytalan és alaptalan, ő maga a közelgő választásokkal összefüggő koncepciós per áldozata. Az óvoda beruházásban közreműködő érintettekkel együtt jogi útra kívánja terelni az ügyet - fűzte hozzá. A polgármesternő később elmondta azt is, hogy a fideszes képviselővel egyébként rokoni kapcsolatban állnak, ugyanis férje unokatestvéréről van szó. A történteket a község fejlődése elleni kampánynak minősítette, majd azt mondta: évek alatt ismeretlenek a különböző okokból feljelentgetik, így például két ciprusi nyaraló birtoklásával, százmillió forint elsíbolásával, lopott autó tárolásával és hasonlókkal vádolják őt és hozzátartozóit. Hozzátette azonban, hogy ezt a konfliktust itt és nekünk kell megoldani.