Gyanús kifizetések miatt nyomoznak a Dunántúli Vízműnél

2010.08.23. 11:50 Módosítva: 2010.08.23. 13:13
A vezérigazgató-helyettes negyvenmilliós, nyugdíjazás előtti jutalma, és a volt igazgató kétszeres végkielégítése a legfigyelemreméltóbb elemei a Dunántúli Regionális Vízmű körüli gyanús kifizetéseket vizsgáló rendőrségi nyomozásnak.

Kétszer is kapott végkielégítést pár hónap alatt a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) volt igazgatója, állítja feljelentésében egy siófoki ügyvéd. A DRV körüli kifizetéseket most a rendőrség vizsgálja – írja a Sonline.hu.

A DRV menedzsmentjének 12 tagja 2008-ban 265 millió forintos fizetést vett fel, ez azt jelenti, hogy az átlagbér abban az évben 24 millió forint volt. Az akkori vezérigazgató Reményi Zoltán alapbére 1 millió 963 ezer forint volt, amihez még több mint másfél millió forint bónusz is társulhatott - olvasható a feljelentő által vezetett blogon. A siófoki ügyvéd feljelentése arra keresi a választ, hogy a DRV Zrt. jogosan építette-e be a nagy összegű, vezetői kifizetéseket a vízdíjba.

Az egyik leginkább szemet szúró tétel Reményi 2006-os, két alkalommal is folyósított 3 millió forintos végkielégítése volt. A vezérigazgató egymás után kétszer kötött olyan két, illetve három hónapra szóló határozott idejű szerződést, aminek lejártával 3 havi alapbére illette meg, ez akkor havi 1 millió volt.

Feltűnően magas összegű volt még a vezérigazgató-helyettes nyugdíjazás előtt kapott 40 millió forintos jutalma is. Ez különösen annak fényében tűnik etikátlannak, hogy a DRV volt alkalmazottja távozása után Tab község önkormányzatánál helyezkedhet el tanácsadóként, hogy segítse a települést egy önálló szolgáltató társaság létrehozásában, azaz a volt cégétől való leszakadásban.

A kormányváltással Reményi is távozott a pozíciójából. Helyét a pécsi Tettye Forrásház Zrt.-nél székházfoglalással elhíresült Winkler Tamás vette át.

Az Index kérdésére a Somogy Megyei rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatott, hogy a Siófoki Rendőrkapitányság Vádelőkészítő Alosztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen csalás vétség gyanúja miatt. Az ügyben egy magánszemély feljelentése alapján felmerült a gyanú, hogy a szolgáltató közüzemi díjainak kiszabásakor törvénytelenségek történtek, és az így befolyt összegeket jogszabály ellenesen költötték el. Az eljárás jelenleg is folyamatban van, az ügyben igazságügyi könyvszakértőt vontak be.