Vanda, Paula
-2 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

A Jobbik táborokba zárná a "cigánybűnözőket"

2010.08.24. 17:48
A szélsőjobboldali párt szerint XXI. századi, európai megoldás lenne állampolgárságuktól is megfosztani cigány származású, többszörösen visszaeső bűnözöket.

Kitelepítené a cigány származású, többszörösen visszaeső bűnözőket a Jobbik Miskolcról, táborba zárná őket, és akár állampolgárságukat is megvonná - jelentette be Szegedi Márton, a párt miskolci polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón, kedden.

A Jobbik miskolci polgármesterjelöltje szlovák, francia, olasz és finn példákra hivatkozva azt mondta: gátját lehet venni a "cigánybűnözésnek", a helyzet annyira súlyos, hogy a megye nem kis részén és Miskolc több városrészében gyakorlatilag már senki sincs biztonságban.

Szegedi Márton azt is elmondta: az MSZP után most a Fidesz is becsapta a miskolci embereket, a rendőrségnek nincs megfelelő eszköz a kezében a bűnözés visszaszorítására.

A párt miskolci alapszervezete ezért azt javasolja és képviseli - vezető önkormányzati pozícióba kerülve pedig megvalósítja -, hogy a cigánybűnözőket tiltsák ki Miskolc területéről és XXI. századi nyugat európai mintára alapozva zárják táborokba.

Az Országgyűlésnek, a kormánynak pedig azt javasolják, hogy az ilyen emberektől akár állampolgárságukat is vonják meg - hangoztatta Szegedi Márton. A párt közleményét Szegedi Csanád, a Jobbik EP képviselője is aláírta.