Megtalálták a csongrádi plakátfirkálót

2010.08.25. 12:15
Egy MSZP támogatásával induló, független politikus férje tett tönkre több plakátot Csongrádon. A nő sajnálja a történteket, de szerinte "tudatlan állapotban" cselekedett.

Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé azt a 65 éves csongrádi férfit, aki kedden egy piros filctollal nyolc választási plakátot rongált meg. Kőrösi Tibor fideszes polgármesterjelöltet "beteg embernek", Nagypál Sándor képviselőjelöltet "vérszomjas kommunistának" titulálta.

A szegedma.hu hírportál kérdésére a férfi felesége - egy, az MSZP támogatásával induló független képviselő - megerősítette a hírt. Szegedi Györgyné elmondta: a férje beteg, több agyi infarktuson esett át. "Előfordul, hogy ilyen megnyilvánulásai vannak, és ezt nem lehet kontrollálni. El tudja képzelni, hogy ilyet egy 8 éves gyerek sem csinál, nemhogy egy 65 éves ember" - közölte, hozzátéve, sajnálja a történteket.

"Fogta magát, elment rövid nadrágban, biciklivel végigjárta a plakátokat, és tudatlan állapotba tette, amit tett" - mondta a politikus.