Fiktív 22 milliárdot kaptak a kórházak

2010.09.14. 00:05
Egy tavalyi döntéssel fedezet nélkül növelték meg 22 milliárd forinttal az Egészségbiztosítási Alapot. Ez a tétel a Varga Mihály által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság által kimutatott hiányzó bevétel legalább 10 százaléka. Tavaly októberben a kórházakkal kötött megállapodás után az összeget egyszerűen beleírták a költségvetésbe. A homályos indoklás szerint a pénznek a foglalkoztatás növeléséből kellett volna bejönnie. Nem jött.

A Varga Mihály által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése (pdf) szerint az idei költségvetésben a bevételi oldalon 212 milliárd forint az elmaradás, azaz ennyivel tervezték túl a bevételeket.

Ezen belül 10 százalékot képvisel az a 22 milliárd forint, amellyel tavaly emelték meg a gyógyító-megelőző tevékenységek támogatását. A tényfeltáró bizottság szerint ennek fedezete nem valós bevétel. Az ügy háttere elég jól mutatja, politikai okokból milyen megalapozatlanul kerülnek több tízmilliárdos fedezetlen tételek a költségvetésbe.

Tavaly október 7-én a kórházak, rendelőintézetek képviselői megállapodtak Székely Tamás egészségügyi és Oszkó Péter pénzügyminiszterrel. Ennek értelmében a kormány 4,5 milliárdos hóközi és 6 milliárdos decemberi kiutalást vállalt a kórházaknak és szakrendelőknek. Emellett a 2010-es költségvetésben 38 milliárddal megemelték a kórházak és rendelők működésének alapját jelentő gyógyító-megelőző ellátás keretét.

Az egészségügyi bizottság 2009. október 12-ei ülésén a jegyzőkönyv szerint Kökény Mihály, a módosítást beterjesztő szocialista bizottsági elnök azt mondta: a 38 milliárd forint fedezete egyrészt a Miniszterelnöki Hivatal céltartalékából vett 16 milliárd forint, a fennmaradó 22 milliárdot pedig máshonnan teremtik elő.

Aggályok már akkor felmerültek a fedezetlen kiadás miatt.  A bizottsági ülésen többen rákérdeztek, mégis, miből keletkezne 2010-ben ez a 22 milliárd forint. Kökény Mihály azt mondta: “idehozhatók azok a többletek, amelyek keletkezésére joggal számíthatunk, részben foglalkoztatás bővülésével, részben egyéb más bevételek kapcsán, gondoljunk csak a gyógyszergyártói befizetésekre.”

Végül az történt, hogy az Egészségbiztosítási Alap bevételi oldalán egyszerűen nyitottak egy “egészségügyifinanszírozás-váltással kapcsolatos bevételek” című sort, és ide írtak 22 milliárd forintot. A jegyzőkönyv szerint a Pénzügyminisztérium képviselője az ülésen a fedezetet firtató kérdésekre azt válaszolta: "Bizonytalanság természetesen mindig van, bármilyen bevétel tervezésénél, természetesen ez sem kivétel ez alól."

Mint arra az Index már akkor rámutatott, a tételről már tavaly kimondták a Költségvetési Tanács szakértői, hogy "megalapozatlan, nem valós bevétel az elképzelt fedezet, és mint ilyen, érdemben veszélyezteti a kitűzött költségvetésiegyenleg-cél teljesülését."

Ez az összeg a parlament 2009. november 16-ai ülésén is téma volt. Az ügyre a KDNP-s Nagy Kálmán kérdezett rá, itt a piros, hol a pirossal vádolva a kormányt. Székely Tamás akkori egészségügyi miniszter válaszában indoklásként annyit mondott: a kormány támogatja ezt a módosító indítványt, és ez azt jelenti, hogy lesz forrás, illetve fedezet.

Miután a költségvetésbe az összeget betervezték, idén ki kell fizetni. Ez a 22 milliárd forint így a jelek szerint az Egészségbiztosítási Alap hiányát növeli majd.

A tavaly őszi prognózisok alapján nagyon úgy nézett ki, el fog indulni egyfajta gazdasági növekedés, így volt alapja ennek a 22 milliárdos várható bevételnek, mondta kérdésünkre Kökény Mihály, aki egyébként már nem tagja az új Országgyűlésnek. A volt képviselő utalt arra is, hogy a tavaly eldöntött szerkezetátalakítási terv alapján jelentős források maradtak volna a kasszában. Az akkori ellenzék sem ellenezte, hogy a nehéz helyzetben lévő kórházakon segíteni kell, így most teljesen megalapozatlan, ha csontvázakról beszélnek, állította a képviselő.