Kevés a szakember, sok a téves rákdiagnózis

2010.09.21. 08:35
A becslések szerint a patológiai diagnózisok fele hiányos vagy nem megfelelő Magyarországon.

Súlyos válságban van a patológia itthon, mert a szakemberek külföldre mennek - ez a megállapítás olvasható a többi között az Országos Onkológiai Intézet hírlevelében, írja a keddi Magyar Nemzet.

A nálunk jobb módú országokban is hiányszakma a patológus, ezért ahol jobban fizetnek és a munkakörülmények is jobbak, oda áramlik a képzett szakembergárda. Van olyan ország, ahol a magyar patológusok aránya eléri a 10 százalékot, írja a napilap.

A lap emlékeztet arra, hogy a patológia fő feladata nem a halottak boncolása, hanem a műtéteknél eltávolított szövetek, minták alapján a betegségek végső diagnózisa, kórlefolyásának megítélése is - így kulcsszerepük van például a rákdiagnosztikában.

Becslések szerint a szakemberhiány, a túlterheltség és a rossz körülmények miatt a hiányos vagy nem megfelelő patológiai diagnózisok aránya Magyarországon eléri az ötven százalékot. Emiatt vannak olyan kórképek, például egyes daganatos betegségek esetében, ahol csak a páciensek töredéke kapja meg a megfelelő kezelést az első szövettani diagnózis után. Ez pedig nemcsak életminőség-romláshoz, de akár halálhoz is vezethet.

Szentirmay Zoltán, az Országos Onkológiai Intézet munkatársa, a magyar onkológusok Társaságának leköszönő elnöke a lapnak rámutatott arra is, hogy a krónikus pénzhiány miatt - egy-két csúcskórház kivételével - nagyon korszerűtlen a patológiai osztályok infrastruktúrája, műszerezettsége is, ami szintén csökkenti az ezekben az intézményekben kezelt rákbetegek túlélési esélyeit.