Hova tűnt Balogh András?
További Belföld cikkek
- Égő házból mentette ki szomszédját egy mentős Mezőkovácsházán
- Nem állítják helyre Szenes Hanna meggyalázott festményét
- Újszülött kisfiút helyeztek el a szolnoki kórház inkubátorában
- Ismét megrongálták a Margit hidat, reggelre két kőkeresztnek is nyoma veszett
- Szuverenitásvédelmi Hivatal: a USAID 8 milliárd forinttal támogatta az LMBTQ-propaganda terjesztését itthon
Emlékeznek Balogh Andrásra? Ő volt az az ismeretlen ember, akit a szocialisták köztársasági elnöknek jelöltek Schmitt Pál ellenében, a siker reménye nélkül. A június 29-i köztársaságielnök-választáson elszenvedett, boritékolható vereség után a párt elnökhelyettesi posztjával kárpótolták a bangkoki nagykövetet. Illetve immár csak volt bangkoki nagykövetet, mert az Orbán-kormány – pártpolitikai szerepvállalása után érthető módon – több más nagykövet mellett Baloghot is visszahívta posztjáról.

Baloghot az MSZP július 10-i tisztújító kongresszusán a szavazatok nyolcvan százalékával választották meg elnökhelyettesnek. Három nappal megválasztása után azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy a szocialisták kormányzása "szerencsétlen malőr volt", el kell határolódni az elmúlt nyolc év sikertelen politikájától.
Ezt a nyilatkozatát még árnyalta egy kicsit egy, a 168 órának adott, július 26-án megjelent interjújában – "[a]zokkal vitatkoztam, akik úgy tekintenek a választási vereségre, mint egy kínos epizódra. Úgy látják, a szocialista kormány a világgazdasági, pénzügyi válság és számos más külső tényező miatt nem tudott megfelelően teljesíteni, de alapvetően jó úton haladtak a dolgok" –, azóta viszont egyáltalán nem szerepelt a hírekben.
Mi lehet Balogh Andrással. "Nem tűnt el, a héten elnökségi ülésen is volt" - nyilatkozta egy szocialista forrásunk, aki szerint Balogh "a baloldali szellemi holdudvarral van kapcsolatban". "Gondolom, ismerik is egymást, tudományos körökben nem volt ismeretlen a muki" – tette még hozzá.

"Balogh András nincs eltűnve, rétegprogramokkal foglalkozik" – nyilatkozta Török Zsolt, az MSZP szóvivője. Az elnökhelyettesi poszt régebben a legfőbb operatív tisztség volt a pártban, ezt a funkciót a szóvivő szerint most a kampányfőnök, Szanyi Tibor tölti be. Balogh elnökhelyettesként "a tudóstársadalommal tartja a kapcsolatot, kisebb-nagyobb eseményeken vesz részt". Hogy nem kerüli a nyilvánosságot, azt az is bizonyítja, hogy kedden Horváth Csaba főpolgármester-jelölt társaságában mutatta be a párt budai polgármesterjelöltjeit.
Meg akartuk szólaltatni Balogh Andrást is, de nem reagált megkeresésünkre. Talán eltűnt.