Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Már tizenöt nyugat-nílusi láz fertőzött van Magyarországon

2010.10.02. 16:11
Eddig 15 beteg közül tíznél igazolódott, ötnél felmerült a laboratóriumi vizsgálat alapján a nyugat-nílusi láz gyanúja Magyarországon - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ szakmai hetilapja, az Epinfo legfrissebb számából. Tíz betegnél idegrendszeri gyulladást okozott a vírus, három beteg a láz mellett kiütések és ízületi és izomfájdalom kialakulására panaszkodott, két esetben még nem ismert a klinikai kép. Halálesetről eddig nem érkezett jelentés.

A 15 beteg közül 10 férfi volt, a betegek kora 4-80 év között változott. Az eddig felderített megbetegedések július - szeptember 2. között fordultak elő. A járványügyi vizsgálat alapján valószínűsíthető, hogy az egyik beteg Görögországban, Szalonikiben kaphatta el a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi lázat okozó vírust, ketten feltételezhetően a Balatonnál, volt, aki egy dunai evezés során, és elképzelhető, hogy az egyik egy gödöllői gólyatáborban.

A nyugat-nílusi lázzal az Európai Járványügyi Központ (ECDC) is kiemelten foglalkozik, mivel Görögországban egyre több a súlyos eset. A legfrissebb görög jelentések szerint (Keelpno) 254-an betegedtek meg a vírustól, akik közül 187 betegnek lett agyhártya-, illetve agyvelőgyulladása, és 31-en meghaltak.

A nyugat-nílusi láz szúnyogok által terjesztett vírusbetegség, amely ellen speciális gyógymód, illetve oltás jelenleg nem létezik. A fertőzöttek körülbelül 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, csupán az esetek 1 százalékánál alakul ki agyhártya-, vagy agyvelőgyulladás, amely az idős vagy immunkárosodott betegek esetében halálos kimenetelű is lehet.