Választás után cirkusz lesz a parlament

2010.10.04. 00:05
Laza tempóban kezdi újra őszi ülésszakát a parlament. Hétfőn főleg a cirkusz dominál majd, az interpellációk igazi csemegéket rejtenek. Dönteni a magyar katonák külföldi küldetéseiről fognak, a törvényalkotási roham a jövő héten kap új lendületet.

Megemlékezésekkel indul hétfőn a parlament őszi ülésszakának második ülésnapja, az aradi vértanúk mellett a nemrégiben elhunyt Kertész István volt szocialista képviselőre emlékeznek majd. Napirend előtt mindegyik párt előadhatja saját olvasatát az önkormányzati választásokról – hogy ki hogy nyerhet, arról itt bővebben olvashat.

Minek nekünk Tom Lantos?

Az interpellációk sorát a szocialista Varju László nyitja, az uniós pályázatok felülvizsgálata iránt érdeklődik. Az EU 2007–2013-as költségvetéséből Magyarországnak nagyjából 6500 milliárd fejlesztési forrást ítéltek meg, ebből mostanra nagyjából 1900 milliárd maradt meg. A pályázatok felülvizsgálatától források felszabadulását reméli a kormány. A jobbikos Gyöngyös Márton kultúrkampfos lendülettel az iránt érdeklődik, hogy „[k]ell-e nekünk Tom Lantos-intézet?” A néhai Tom Lantos befolyásos demokrata szenátor volt. Lantos Tamás Péter néven született egy budapesti zsidó családba, és tagja volt a nácik elleni földalatti ellenállási mozgalomnak is, nem csoda hát, hogy a Jobbik berzenkedik ellene.

Gyöngyösi után Riz Gábor (Fidesz) öninterpretálja a belügyminisztert, hogy „[m]eddig maradhat a megerősített rendőri jelenlét az ózdi térségben?” Le mernénk fogadni, hogy amíg csak szükség van rá. A Riz után következő felszólaló a nemzetfogyás miatt fog aggódni. Úgyse találnák ki, ezért eláruljuk, az elempés Ertsey Katalin lesz az.

Savmentes Magyarországot!

A nemzethalál vízióját a szocialista Szabó Vilmos más irányú aggodalmai követik majd, meglátása szerint politikai okokból ment fel EU-s szakdiplomatákat a kormány. Párttársa, Simon Gábor Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert faggatja majd arról, hogy „[v]an-e már helye a fogyasztóvédelemnek a kormányzati struktúrában?” Simon Gábor politikusként a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkára volt, magánemberként rajong a Körhintáért, a Tanúért és a Szárnyas fejvadászért. Nem keverendő össze Dr. Simon Gáborral, aki az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottságának elnöke, és vibrálóan fiatalos dizájnja ellenére sokkal sótlanabb a honlapja.

Az interpellációt két jobbikos zárja. Gyenes Géza arra kiváncsi, hogy „[h]ogyan kívánja rendezni az álla a jogkövetésből adódóan károsult családok ügyét?” Jogkövetésből adódóan pár százezer forintnyi adó és járulék befizetésével magunk is károsultunk már az idén, de nem tudjuk, hogy Gyenes is erre gondol-e. Azt sem, hogy a jogkövetők mihez képest károsultak. Ha a nem jogkövetőkhöz képest, akkor a „rendezés” gondolata abszurdnak tűnik.

Volner János exrendőr azt szeretné elérni, hogy „az új kábítószerek és prekurzor anyagok [amikből kábítószert lehet csinálni] tiltásának hatósági elrendelése kevesebb mint egy év alatt megvalósuljon”. Megjegyeznénk, hogy kábítószert sok mindenből lehet csinálni, és mondjuk, a sósav vagy az orrcsepp betiltása talán túlzás lenne.

Összetartozás és missziós munka

A törvényalkotói munka az október 4-5-i ülésnapon kevesebb izgalmat rejt. Még a napirend elfogadása előtt szavazhatnak a kormány négy törvényjavaslatának sürgős tárgyalásáról, ám ezek vitájára már csak a következő ülésnapon, október 11-én kerül sor. Ezek közül kiemelkedik az újabb alkotmánymódosítási javaslat, amelyről itt írtunk bővebben.

Határozatokat csak a külföldi katonai missziókról szóló kormányhatározatokról hoz a parlament. A Magyar Honvédség katonái három kontinens tizennégy országában teljesítenek szolgálatot nemzetközi küldetésekben, ezekről bővebben itt olvashat.

A katonai küldetéseken túl hétfőn szavaznak a nemzeti összetartozás napja nevű iskolai ünnepnap bevezetéséről szóló, Kövér László, Pokorni Zoltán és Révész Máriusz jegyezte országgyűlési határozathoz benyújtott módosító indítványokról. Bizottsági előkészítéstől függően lefolytatják a közbeszerzésekről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját.

A több kormánypárti képviselő, köztük Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos által jegyzet javaslat kiemelné a jogi szolgáltatásokat a közbeszerzési körből. Jelenleg a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű jogi szolgáltatásra közbeszerzést kell kiírni, de a javaslattevők szerint ez korlátozza a szabad ügyvédválasztás jogát, és amúgy is nehéz alkalmassági és bírálati szempontrendszert kialakítani a pályázatok értékeléséhez.

Amennyiben a képviselők a napirend elfogadásakor rábólintanak, a hétfői nap zárásaként lefolytatják még a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény részletes vitáját is. Ez volt az a törvény, amiben a kormány kénytelen volt elismerni Bajnai kabinetjének munkáját, és ami miatt Matolcsy György majdnem kirúgta a költségvetés valódi urát. Kedden az Állami Számvevőszék 2009-es jelentését, illetve az Magyar Tudományos Akadémia 2007-2008 évi munkájáról szóló beszámolóját vitatják meg.