A Magyar Alumínum nem látta előre a katasztrófát

2010.10.05. 11:12
A Magyar Alumínium Zrt. közleményt adott ki kedd délelőtt a hétfő vegyi katasztrófáról. A cégvezetés szerint nem észlelhették a katasztrófa jeleit, de nem is tehettek volna semmit annak elhárítása érdekében.

Az Indexhez is eljuttatott kommüniké szerint 2010. október 4-én 12 óra 10 perckor történt a természeti katasztrófa: a Mal Zrt. Ajkai timföldgyárának X. sz. vörösiszap tározójának a gátja átszakadt, ami "példa nélküli eset a Bayer–féle timföldgyártási eljárás történetében".

"A cégvezetés a legmélyebb sajnálatát fejezi ki mindazon lakosoknak, akiket ezen katasztrófa személyesen érintett és fogadják részvétünket azok a családok, akiknél a legsúlyosabb emberi tragédia, családtagjuk elvesztése történt. Köszönettel tartozunk mindazon szervezeteknek, akik a katasztrófa elhárításában közvetlenül közreműködtek, közreműködnek" - fogalmaz a közlemény.

A cég előzetes megállapításai szerint tározó sarka az agyagos talapzaton megcsúszott, ez okozta a gátszakadást. A "légi felvételeken látszik, hogy a vörösiszapnak komoly öntartó hatása van, így az első becslések szerint a vörösiszap 96-98%-a tározóban maradt. A Társaság a kárelhárítást [...] haladéktalanul megkezdte. A sérült kazettához vezető út tisztítása részlegesen megtörtént, a további szivárgás megszüntetésére a tömedékelés megkezdődött."

A cégvezetés mai helyzetelemzése szerint "a technológiai eljárás gondos betartása mellett sem észlelhették a természeti katasztrófa jeleit, vagy tehetett volna annak elhárítása érdekében". A "legutolsó, aznapi fizikai szemle, és az utolsó laboratóriumi résfalon belüli vízminta elemzése semmilyen előjelét nem mutatta a bekövetkezett katasztrófának" - áll a közleményben

A cég leszögezi, hogy a vörösiszap (kód: EWC -010309) az Európai Unió hulladékszabványa szerint nem minősül veszélyes hulladéknak, "összetevői stabil, kötött formában vannak jelen, azokat a víz semmilyen formában nem oldja". A vörösiszap összetétele:

  • Fe2O3 (vas-oxid) 40-45 % ez adja az iszap vörös színét
  • Al2O3 (alumínium-oxid) 10-15 %
  • SiO2 (szilícium-dioxid) 10-15 % nátrium vagy kalcium-alumíniumszilikátként van jelen,
  • CaO (kalcium-oxid) 6-10 %
  • TiO2 (titán-dioxid) 4-5 %
  • Na2O kötött nátron 5-6 %


  • Hírek
  • Hírek