Le kell-e mondania valamiről Papcsáknak?

2010.10.08. 13:21
„Amit képtelen volt elérni a demokratikus ellenzék, azt elintézi a törvény: Papcsák Ferencnek távoznia kell kormánybiztosi állásából” – a felfedezést Molnár Csaba, korábbi kancelláriaminiszter tette blogjában. Molnár szerint az önkormányzati törvény szerint a polgármesterség összeférhetetlen a kormánybiztossággal. Papcsák viszont úgy tudja, hogy nem.

Készpénzként kezeli Papcsák Ferenc távozását az elszámoltatási kormánybiztosságból Molnár Csaba, azt állítva, hogy az önkormányzati törvény megtiltja a polgármestereknek, hogy párhuzamosan betöltsenek ilyen típusú megbízatást. A Miniszterelnöki Hivatal korábbi vezetője blogjában azt írta, hogy a 1990. évi LXV. törvény 33/A. § alapján Papcsáknak rövid idő belül választania kell a két állása között, miután vasárnap 51 százalékkal Zugló polgármesterévé választották.

A törvény valójában az összeférhetetlen állami tisztségek között az országgyűlési biztosit nevesíti, számos egyéb mellett viszont azt is megtiltja, hogy az önkormányzati vezető egyben „a kormány tagja, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, központi államigazgatási szerv köztisztviselője” legyen. A szocialisták szerint a kormánybiztos – szemben a miniszteri, kormány, miniszterelnöki megbízottakkal, akik nem főállásban, és nem köztisztviselőként végzik munkájukat – csak főállású lehet, állami vezetői besorolásban és az új szabályozás szerint egyben kormánytisztviselőként, tehát ez tilos.

Papcsák Ferenc az Indexnek azt mondta, jelenlegi jogi álláspontja szerint a két tisztség nem összeférhetetlen. A kormánybiztosság ugyan állami vezetői, azaz államtitkári besorolásban van, ám a tisztség maga nem minősül állami vezetőnek – jelentette ki hozzátéve, hogy tudomása van a felvetésről, és a kérdést már a kormány is vizsgálja. Papcsák szerint egyébként nem először fordulna elő a párhuzamosság, hiszen Csabai Lászlóné az MSZP-SZDSZ kormányzás idején egyszerre volt Nyíregyháza polgármestere és lakásügyi kormánybiztos.

Papcsák hangsúlyozta, hogy kormánybiztosi fizetését jótékony célra, a szikszói árvízkárosultak javára fizette be.

Ha mégis le kellene mondania, akkor a polgármesterséget tartaná meg - szögezte le végül Papcsák Ferenc.