Kiürítették Kolontárt, gátszakadástól tartanak

2010.10.09. 09:51 Módosítva: 2010.10.09. 15:36
Szombat reggel kiürítették Kolontárt, mivel tovább gyengült az ajkai iszaptároló sérült 10-es kazettájának gátja, Devecser lakosságát pedig felszólították, hogy készülődjön a kitelepítésre. A szakemberek azzal számolnak, hogy ismét iszap ömlik ki a tározóból, de ez sűrűbb lesz, ezért lassabban terjed majd. Kolontáron egy 40 méter hosszú, négy-öt méter magas, kőből és földből épített gát építését kezdték meg. Ezzel szelik ketté a települést, hogy az alacsonyan fekvő részen esetleg átfolyó újabb vörösiszap-lavina ne veszélyeztesse az épen maradt házakat.

A kiürítésről a Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével a helyszínen összeült védelmi bizottság döntött szombat kora reggel, mondta Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő. A kiürítést azért rendelték el, mert a hármas körgát építése közben erős elmozdulásokat, szakadásokat mértek a már megsérült vörösiszap-tározó északi oldalánál.  

Megkezdték a kiürítést, Orbán Viktor a helyszínen - galéria

Kolontáron a rendőrség hangszórókon értesítette a lakosságot a kitelepítésről, az ott tartózkodó bel- és külföldi tudósítóknak el kellett hagyniuk a települést. A 800 ember kitelepítése reggel nyolc órára be is fejeződött. A településen élők szemmel látható fegyelmezettséggel viselték a hatósági intézkedést, az előírásnak megfelelően egy táskával jelentek meg a sok tucatnyi autóbusznál, amely Ajkára szállította őket.

Szombat reggel felszólították Devecser lakosságát is, hogy készülődjön az esetleges kitelepítésre, pakolja össze egy táskába a legszükségesebb dolgait; rendőrségi hangszórós autó járja az utcákat, mindenhol katonákat és rendőröket lehet látni.

A sűrű iszap lassabban folyik

Mint Orbán Viktor Ajkán tartott szombat reggeli sajtótájékoztatóján elmondta: fennál a veszélye annak, hogy a tározóban lévő vörösiszap ismét kiáramlik. Most a tározó északi oldalán regisztráltak repedéseket. A műszaki egyetem méréseket végzett a tározóban lévő anyag természetéről, és számításokat készített arról, hogy a korábban kiáramló anyagnál alacsonyabb víztartalmú iszap milyen gyorsan és milyen irányba terjedhet.


A tározó északi oldalán gyengült meg a gát - Nagyobb térképre váltás

Mint Orbán Viktor elmondta: az első vizsgálatok szerint most körülbelül 500 ezer köbméter vörösiszap kiáramlása várható, míg a hétfői katasztrófánál kb 1 millió köbméter lúgos vizes iszap ömlött ki. A számítások szerint a várhatóan ismét kiáramló iszap ugyanazon az útvonalon halad majd, mint hétfőn, de terjedése magasabb sűrűsége miatt lassabb lesz.

Gát épül Kolontár közepére

Kolontáron egy 40 méter hosszú, négy-öt méter magas, kőből és földből épített gáttal szelik ketté a települést, hogy az alacsonyan fekvő részen esetleg átfolyó újabb vörösiszap-lavina ne veszélyeztesse a hét eleji katasztrófában épen maradt házakat. A gát építésének tervezése hajnalban kezdődött, már fejtik a bányákban a megépítéséhez szükséges köveket,  még szombaton el is kezdik az építést, és várhatóan két napon belül befejezik.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint Kolontár község kitelepítését 350 rendőr segíti és biztosítja, a helyi rendőri erőket a Készenléti Rendőrség 300 fővel erősítette meg. A helyszínt különböző megfigyelési pontokkal, mozgó vezetési ponttal, helikopteres és hőkamerás ellenőrzéssel biztosítják.

Közölték: a rendőrség elsődleges feladata továbbra is a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogsértések megelőzése, illetve a területzárási feladatok ellátása.

A Honvédelmi Minisztérium pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 320 katona és 127 technikai eszköz (közöttük autóbuszok is) a helyszínen vannak, és részt vesznek a kitelepítésben.

A térségben tartózkodik Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Hatala József országos rendőrfőkapitány és Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató.

Nagyobb kitelepítések Magyarországon

1970. május-július: Árvíz pusztított a Felső-Tiszán, a Szamosháttól a Marosvölgyig. Biztonsági okokból több tízezer embert kitelepítettek.

1974. június: A Körös-völgyi árvíz következtében mintegy 380 lakót kellett kiköltöztetni.

1980 nyarán pedig szintén a Körös áradása miatt 4100 főnek kellett elhagynia otthonát.

1998. október-november: A felső-tiszai árvíz miatt százakat költöztettek ki Tiszacsécséről, Tiszakóródról, Milotáról és Tiszabecsről.

2000. március-április: A tiszai árvíz okozta gátszakadás veszélye miatt három falut: Tiszasülyt, Kőteleket és Hunyadfalvát ki kellett telepíteni. Egy év múlva szintén a tavaszi áradás miatt 20 vidéki faluból 13 ezer lakost mentettek ki a Felső-Tiszánál.

2002. augusztus: A Duna rekord mértékű áradása miatt mintegy 2 000 embert kellett kitelepíteni, ebből 700-at Budapest III. és XXII. kerületéből.

2006. április: Miután az árvíz miatt a Körös-torkolatában megcsúszott a gátrézsű, 4 500 embert költöztettek ki a Szolnok megyei Csépáról, Szelevényről és Tiszasasról.

2006. március 29. - Budapesten a XIII. kerületi Vágány utcai Mol-benzinkút egyik gázcsonkjából ömlött a gáz, a környékről több száz embert menekítettek ki.

2008. július 28-29. - Budapesten a IX. kerületi Vaskapu utcában egy építkezési területen egy legalább kéttonnás bombát találtak. A területen másnap több ezer embert kitelepítettek. (Miután az óriásbombát kiemelték a földből, kiderült, hogy nem volt benne gyújtószerkezet.)

2010. május-június: A hatalmas esőzések következtében árvíz pusztított az ország folyóin. Több mint 4 ezer embert telepítettek ki, közülük Borsodban mintegy 3 600 lakost érintett a kiürítés