Nem volt lúgosabb a kolontári vörösiszap

Az október 4-ei vörösiszap-katasztrófánál nem maga az iszap, hanem a tározóból kiömlő, erősen lúgos folyadék okozta a legsúlyosabb károkat. A 13-as pH-jú maró lúgtól több mint százan szenvedtek égési sérüléseket, a talajba és az élővizekbe jutó oldat elpusztította az útjába kerülő élővilágot. Azóta többször felmerült, miért tároltak ilyen erős lúgot.

Egy közelmúltban készült kimutatás szerint a vizsgált – zömmel fejlett országok timföldgyáraiban tárolt – vörösiszap pH-ja10 és 12,85 között van, ehhez képest nem tekinthető kiugróan magasnak a Kolontár melletti tározóban mért 13-as, mondta el Bánvölgyi György vegyészmérnök, timföldtechnológus.

A timföld előállítása után visszamaradt vörösiszapot, amely a kísérő folyadékban egyéb összetevők mellett nátrium-hidroxidot tartalmaz, egy hétlépcsős folyamatban, ellenáramban tiszta vízzel mossák. A  timföldgyárat elhagyó folyadék nátronlúg-koncentrációját így a kiinduló érték egynegyvened részére csökkentik. Az iszaptérre kijutó, illetve ott lévő oldat lúgosssága jó közelítéssel félszázalékos nátrium-hidroxid-oldatnak felel meg, ennek 13 körüli pH-ja nem tekinthető különlegesnek.

Bár a folyadékfázist és a benne található, lúgosságot okozó nátrium-hidroxid nagy részét visszavezetik a timföldgyártás technológiai folyamatába, a vörösiszapban így is marad kémiailag kötött lúgosság. Ezt csak nagyon költségesen lehetne semlegesíteni, hangsúlyozta Bánvölgyi György. A nyitott tározóba jutó esővíz ugyan hígítja az oldatot, de a felszín párolog is, ami viszont sűríti. A két hatás nagyjából kiegyenlíti egymást. A vörösiszapot kísérő oldat nátrium-hidroxid-tartalma reakcióba lép a levegőben lévő szén-dioxiddal is, amitől karbonátosodik, végső soron bonyolult összetételű koktél jön létre.

Az ajkai 2. számú timföldgyárat 1972-ben helyezték üzembe, az ott alkalmazott technológia az akkori kor világszínvonalát jelentette. A vörösiszapot 1980-ig világszerte ilyen nedves technológiával tárolták, illetve a világon akkoriban keletkezett  vörösiszap körülbelül tíz százalékát a tengerbe öntötték. A fejlettebb országokban ezután kezdtek olyan üzemeket építeni, amelyekben a vörösiszapot már szárazon tárolták. Ez több szempontból kedvezőbb módszer. Az anyag felszíne száraz, szeles időben lényegesen kevésbé porzik, a porzás mérséklésére szükség szerint vízpermettel nedvesítik.

A jól kimosott, kis nedvességtartalmú vörösiszap önmagában nem veszélyes anyag, jelentette ki Bánvölgyi György. Ha speciális szűrőkön megtisztítják, kimossák és víztelenítik, a benne maradó nedvességtartalom gyakorlatilag lúgmentessé tehető. A megfelelően víztelenített vörösiszap morzsalékos, jól kezelhető, szállítható anyag.

A vörösiszap minden híresztelés ellenére nem toxikus, hangsúlyozta Bánvölgyi. Igen kis mennyiségben találhatók benne nehézfémek, arzén, ólom, határték alatti radioktaivitás is mérhető, de ezek az anyagok olyan mikroelemek formájában vannak jelen, amelyek ismereteink szerint – legalábbis lúgos közegben – a bőrrel érintkezve nem tudnak felszívódni. Magyarországon a Puskás Ferenc által korábban végzett kísérletek igazolták, hogy az ötven–nyolcvan százalék vörösiszap-tartalmú mesterséges talajon nőtt paprikában nem volt kimutatható kockázatot jelentő nehézfémtartalom.

A vörösiszap csak lúgos zagy formában veszélyes, azonban ha egyszerű homokot vagy bármely más inert anyagot nátrium-hidroxid-oldatba helyezünk, az is veszélyessé válik, mondta Bánvölgyi György.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!