Jónás, Renátó
5 °C
18 °C

Elbírja az embert a füzitői vörösiszap

2010.10.15. 15:26
Vajon fenyegethet-e az ajkaihoz hasonló ipari katasztrófával egy húsz éve bezárt vörösiszap-tározó? Az almásfüzitőiek és a neszmélyiek tudják a választ.

Az ajkai vörösiszap-katasztrófa generálta pánikban hamar felemlegették minden szinten, hogy Magyarországon hol vannak még hasonló vörösiszap-tározók, és hogy ezek mennyire jelentenek veszélyt a lakosságra és a természetre. Három település szerepelt jó ideig a hírekben ennek köszönhetően: Mosonmagyaróvár, Neszmély, Almásfüzitő. A legborúlátóbb találgatások - így az Indexen is bemutatott elöntésmodellek - súlyos környezeti katasztrófa lehetőségét vetítettek előre, és sokan rettegve mutogattak a Google Maps (vagy Earth) műholdképeire is, mondván a tározók rettenetesen közel vannak lakott területekhez, vagy éppenséggel a Dunához, és hogy bizonyos szerencsétlen körülmények közt elkerülhetetlen lehet egy újabb katasztrófa.


Almásfüzitő, VII-es számú vörösiszap-kazetta nagyobb térképen való megjelenítése

A környezetvédemi és vízügyi hatóságok pár nappal a történtek után soron kívül ellenőrizték ezeket az iszaptározókat, és arra jutottak például a Komárom megyei kazetták esetében, hogy "az ellenőrzött tározókban az ajkai eseményhez hasonló jelenség kialakulása nem áll fenn". Neszmély és Almásfüzitő térségében, effektíve a Duna partján, összesen nyolc iszaptározó található, ebből hét a Tatai Környezetvédelmi Zrt. tulajdonában és kezelésében van, a nyolcadik - a neszmélyi - tulajdonosa és kezelője a mosonmagyaróvári Rekultív Depónia Kft.

Farkas Bélát, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. környezetvédelmi igazgatóját gyakorlatilag kézről-kézre adták az elmúlt napokban a folyamatos ellenőrzésben utazó bizottságok és a folyamatos tájékoztatásban utazó tévéstábok, riporterek, akik mind a Komárom megyei kazetták állapotára voltak kíváncsiak - akárcsak én. A környezetvédelmi szakember kedd délután körbevezett engem is a Tatai Környezetvédelmi Zrt. fennhatósága alatt lévő félelmetes, nehézipari múlttal terhelt területen.

"Almásfüzitőn hét vörösiszap-tározó kazetta van, cégünk 1996-ben kezdte meg ezek rekultivációját. Ez, ahol most vagyunk, az Almásfüzitői Timföldgyár VII-es számú kazettája" - mondja miközben felfelé mászunk egy körülbelül 10-15 méter magas, 45 fokos lejtőjű domboldalon. A domb tetejére érve persze kiderül, hogy nem egy dombról van szó, hanem egy platószerű, sík területről, ami valaha vörösiszap-tározó volt, tetején hullámzó retúrlúggal. A timföldgyártás melléktermékének ma nyoma sincs, legalábbis a tározónak ezen a részén: talpunk alatt buja fűcsomók és különféle vadvirágok, néha ürgelyukba botlunk, itt-ott néhány bokor és több kisebb fácska is nő a jókora réten. "Hat kazettát már teljesen rekultiváltunk, a VII-es kazetta pedig 55 százalékban van kész, a tervek szerint 2015-re fejezzük be a rekultivációját. Ez azt jelenti, hogy ott ahol a munkagépek állnak, mesterséges talajjal fedjük a kiszáradt vörösiszapot, majd növényzetet telepítünk rá. Ezzel teljesen meg is szüntetjük az itt tárolt vörösiszap esetleges kiporzását."

Megnézzük közelebbről is a munkagépeket, nagy halmokban állnak a különféle veszélyességi fokú, például építési vagy ipari hulladékok, ezek kezelésével kapják meg a mesterséges talajt, ami tulajdonképpen ipari komposztként is felfogható. A hulladékot rendszerezik és utólag visszakereshető rendszerben terítik a vörösiszapra - ha netán bármi gond lenne a későbbiekben, az iratokból visszakereshető, hogy mit hol helyeztek el.

Átmegyünk a VII-es kazetta másik felére is, ahol a rémhírek szerint sok millió köbméter vörösiszap csapdossa a gát falát, elöntéssel fenyegetve a környéket és leginkább a Dunát. A gát tetején állva vörös síkság bontakozik ki szemünk előtt, a távolba valamiféle tó, egy csapat fehér vízimadár, talán kócsag, száll le partjára. "Na, most mutatok valamit, csak az Index olvasóinak" - mondja Farkas Béla, és elindul le a gát oldalán, egyenesen a vörösiszapba. Akarom mondani rá az iszapra, merthogy a kiszikkadt, kiszáradt iszap bőven megbír egy embert. Húsz éve nincs Almásfüzitőn timföldgyártás, 2006-ban a gyár épületeit fel is robbantották. "Ha netán valamiért ledőlne a tározó fala, ez az anyag már nem folyna sehová. Nincs itt folyékony anyag sehol, se zagy, se iszap, se lúg" - mondja a szakember. Ezt persze sokan nem hiszik el, amíg maguk nem látják: a vörösiszap felületét rendgeteg kő, fadarab és egyéb tárgy borítja, sokan jönnek ugyanis megnézni, hogy milyen is ez a vörösiszap, és bedobált holmikkal tesztelik az állagát.

"És mi van a Dunával? Ami ha kiönt, itt kő kövön nem marad?" - intek a folyó irányába. Farkas Béla a fejét csóválja. "Való igaz, hogy amikor a gyárat építették itt az ötvenes években, magasról tojtak arra, hogy milyen közel van a Duna. Az is igaz, hogy a tározó négy kazettájának közös a gátja az árvízvédelmi töltéssel. De ezek már rekultivált kazetták, és a Duna vízszintjének hat méterrel kellene az árvízvédelmi töltés felett lennie ahhoz, hogy elöntse a tározók befüvesített felszínét. És ha ez meg is történne, akkor már rég nagy baj lenne végig a Dunán. A 2002-es nagy dunai árvíznél is méterekre volt a víz a töltés aljától."


Neszmély, VIII-as számú vörösiszap-kazetta nagyobb térképen való megjelenítése

"Akkor a kiporzás marad, mint utolsó veszélyforrás" - mondom. "Ez ellen véd a rekultiváció, ami hamarosan végleg befejeződik. Amikor elkezdtük a munkát, elsőként fedtük le az uralkodó széliránynak megfelelően a közeli településeket ilyen szempontból leginkább veszélyeztető kazettákat. Ami kis szabad felületű kiszáradt vörösiszap jelenleg van még a kezelésünkben, már nem jelent komoly gondot, főleg ha az utóbbi időben esett nagy mennyiségű csapadékra gondolunk, ami révén folyamatosan pormentes, enyhén nedves a felszíne a VII-es tározó még szabadon lévő felének."

Kiporzás szempontjából jóval aggályosabb a húsz kilométerrel odébb, a neszmélyi dombok közt megbújó vörösiszap-tározó, az Almásfüzitői Timföldgyár VIII-as számú kazettája, ahol ugyan 1994-ben szintén leállt a feltöltés, de a félig telt tározó rekultivációja máig nem indult meg. Mivel a neszmélyi tározó magánterületen van, csupán a Hilltop borászat egyik szőlődombjáról vetünk rá egy pillantást. Az őszi színekben játszó szőlősorok mögött ásító tájseb szintén nem fenyeget azzal, hogy váratlanul elönti a környező területeket, ugyanis az itt tárolt vörösiszap ugyanúgy megszilárdult már, mint a korábban látott kazettákban. Felületének egy részén esővíz áll, a Duna felé eső részen azonban száraz a matéria, a kiporzás elvi lehetősége tehát bizonyosan fennáll. Ez a tározó már nem tartozik a Tatai Környezetvédelmi Zrt. fennhatósága alá, Farkas Béla csak annyit mond róla, hogy valami nehezen átlátható okból nem kezdődött még meg a rekultivációja.

Az 1986-tól 1996-ig üzemelő tározóban három és fél millió köbméter vöröiszapot helyeztek el, félig használva ki a tárolókapacitást. 14 évvel a tározó bezárása után itt sincs már folyékony zagy. A tulajdonos Góclok Kft. hulladéklerakó helyként szeretné rekultiválni, de máig nem sikerült megszerezni az illetékes környezetvédelmi és vízügyi felügyelőség engedélyét erre a tevékenységre.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?