Az LMP semmit sem látott Ivády félmilliójából

2010.10.18. 11:39
Filléres gondokkal küzdött az LMP áprilisban, amikor Ivády Gábor közel 500 ezer forintot kapott egy magánszemélytől, de a pénzt mégsem fizette be a pártkasszába. A pártban most azzal gyanúsítják, hogy magáncélra akarta használni a támogatást. Az LMP eddigi egyetlen polgármesterével szemben kiszabandó, párttársai által jónak látott szankciók a kizárás és a megrovás között ingadoznak.

Borítékban adtak 495 ezer forintot Ivády Gábornak, az LMP politikusának a tavaszi országgyűlési választások első fordulója után.

Mint arról már beszámoltunk, az LMP jelenlegi országgyűlési képviselőjét, és egyetlen polgármesterét a párt etikai bizottsága kizárta a pártból, de miután Ivády Gábort fellebbezett, a szigorú döntést megrovásra enyhítette a politikai tanács.

A korábbi információkkal szemben Ivádyt nem azzal gyanúsítják, hogy a pártvezetés által tiltólistára tett cégtől fogadott el támogatást, hanem azzal, hogy nem fizette be a pártkasszába a támogatásként kapott pénzt.

Úgy tudjuk, hogy egy, korábban MDF-es hátterűként elkönyvelt vállalkozás ajánlott fel 495 ezer forintot Ivádynak, hogy az összeg fejében – elvileg legalábbis – marketing-tanácsadást végezzen. A vállalkozás más jellegű támogatást nyújtott már az LMP-nek, amit akkor a választmány is jóváhagyott, áprilisban pedig egy közvetítőn keresztül juttatta el a félmilliót Ivádyhoz.

A szűkös költségvetéssel dolgozó LMP-nek az országgyűlési kampány közepén alig volt pénze, a kis értékű szerződéseket is csak jelentős csúszásokkal tudta kiegyenlíteni.

A pártban azt vették zokon, hogy az Ivádyhoz került 495 ezer forint a következő hetekben sem jelent meg a pártkasszában, ezért többen úgy értelmezték a helyzetet, hogy magánkiadásait fedezte a pénzből. Az akkor parlamenti mandátumot szerző Ivády ellen, annak ellenére, hogy az első felelősségre vonás után visszafizette a pénzt, megindult a hivatalos etikai eljárás, amelynek következtében még májusban kizárták, és parlamenti mandátumának visszaadására akarták kötelezni. A politikai tanács a nyáron bírálta felül a döntést, de az elhúzódó ügyet véglegesen az országos választmány eheti ülése zárhatja le.

Ivády Gábor Ivádon indult az önkormányzati választáson, és 55-45 százalék arányban verte fideszes ellenfelét, Valyon Gábort.