Állami lakásokat kaphatnak a devecseriek

2010.10.20. 00:07 Módosítva: 2010.10.20. 00:12
A vörösiszap által sújtott Devecseren a fedél nélkül maradt 230-270 család közül 70 költözne az új lakóparkba, 50-en választanák az állam által felajánlott lakást akár egy másik részén az országnak, 50-en pedig új ingatlant vásárolnának a saját igényeik alapján. A többiek döntése még bizonytalan, de a legtöbben a sokkoló állapotok ellenére is helyben maradnának. A kár rendezését jelentős részben a Mal Zrt.-től várja a polgármester.

Bár hetek óta zajlik a vörösiszap okozta károk felmérése, a hajlék nélkül maradt devecseriek még ma sem tudják biztosan, mikor és hova költözhetnek majd. A tél közeledte 600-800 ember számára jelent közvetlen veszélyt. A károsultak jelentős száma meglepő lehet, hiszen eddig leginkább Kolontár pusztulásáról szóltak a hírek. Míg azonban ott a falu kisebb részét vitte el az ár, igaz, szinte teljesen letarolva mindent, Devecseren a pusztítás mértéke kisebb volt, viszont a falu negyedét érintette.

Orbán Viktor hármat ígért

"230-270 ház károsodott a városban" - számolt be a helyzetről a polgármester. Toldi Tamás kedden kiscsoportos lakossági fórumok sorozatán ismertette, milyen lehetőségek állnak a költözni kényszerülő devecseriek előtt. A szerencsétlenül járt családoknak az állam három lehetőséget kínál fel. Az első szerint a falu határában kétszáz lakásos lakóparkot építenek állami pénzen.

A polgármester a lakossági fórumon

Második lehetőségként azok, akik nem tudnak vagy nem akarnak visszaköltözni a vörös falú házaikba, az ingatlanjuk eredeti értékének megfelelő lakást kaphatnak a város határában épülő telepen. Az állam egy egyre bővülő listát is összeállít azokból az ország minden részén megtalálható állami lakóingatlanokból, amelyek közül szintén az eredeti ház értékének megfelelően választhatnak egyet.

A harmadik opció, hogy a devecseriek maguk néznek ki megvásárolható ingatlant, amelyet aztán számukra megvásárol az állam. Toldi Tamás szerint ez utóbbival kapcsolatban még nem hozott végleges döntést a Belügyminisztérium, de ennek ellenére összeírják az erre jelentkezőket is.

Az államtól kapott lakásokat, házakat a bennük élők nyolc évig nem adhatják el, ismertette az állam egyik kikötését a polgármester. Kérdésünkre, hogy a fentiekre ki tett ígéretet, a polgármester egyenesen a miniszterelnökre hivatkozott. "Orbán Viktor két alkalommal is járt nálunk, és ő ígérte meg az állami segítséget."

A negyedik út a Malhoz vezet

A devecseriek az önkormányzat dolgozóinál tölthetnek ki nyilatkozatot arról, hogy melyik megoldást választják. A nyilatkozatokat kedd éjjel küldték el a minisztériumba. Toldi Tamás elmondta, hogy 70 ember választotta a lakóparkot, 50-en kérnének állami lakást akár egy másik részén az országnak, 50-en pedig új ingatlant vásárolnának a saját igényeik alapján.

Fotó: Huszti István

A három lehetőség közül választók azonban a károsultaknak legfeljebb a felét teszik ki. Mit szeretnének a többiek? – tettük fel a kérdést. Toldi elmondta, hogy sokan nem adtak egyértelmű választ, bizonytalankodtak, vagy egyéb lehetőséget kerestek.

Mi magunk is beszéltünk olyannal, aki nem költözne el a házából, viszont kártérítést szeretne kapni. "A házunkat rendbe lehet hozni, a kertben földcsere szükséges, a kutat ki kell tisztítani. Kertészkedünk, gyümölcsfáink voltak, ezeket mind újra kell ültetni. Mi nem szeretnénk máshol lakni, de azt akarjuk, hogy térítsék meg a kárunkat. A ház ugyan nem sérült súlyosan, de ha költözni szeretnénk, akkor a 25 milliós eredeti értéke helyett legfeljebb, ha 15-öt kapnánk." - vázolta egy idős pár.

A polgármester szerint az ilyen igényeket a Mal Zrt.-vel kell rendezni. Szintén a Mal téríti majd meg az ingóságokban okozott károkat, tett bizonyságot aztán optimizmusáról is.

A devecseriek a Magyar és társa ügyvédi irodánál tömörültek perközösségbe. Szeretnék ugyanakkor, ha az önkormányzat jogászai figyelemmel kísérnék az ügyeik alakulását, mivel attól tartanak, az iroda esetleg előnytelen kompromisszumokat köt a nem szakértő devecseriek nevében a károkat okozó Mallal. A polgármester szerint jogi felügyeletre nincs kapacitásuk, megnyugtatásul ugyanakkor elmondta, hogy az önkormányzatot is ez az iroda képviseli.

A devecseriek maradnának

A devecseriek bizonytalanságát növeli, hogy hivatalosan még senki nem kapott papírt arról, hogy a házát lakhatatlannak minősítették. A polgármester ugyan mindenkit megnyugtatott, hogy nem kényszerítenek vissza senkit az iszappal eláztatott házába, a biztonságot jelentő papír késik

A polgármester szerint a felmérések lezajlottak, de a döntést a Belügyminisztériumnak kell meghozni. A nyilatkozatokat és a listákat kedden éjjel elküldték el a BM-be, és remélik, hogy már szerdán választ kaphatnak.

Ahogy arról beszámoltunk, két hónap kell a lakópark felépítéséhez. Így ha a cél az, hogy a károsultak karácsonyra beköltözzenek, akkor még ezen a héten el kell kezdeni a kivitelezést. Miközben még sem az anyagiak, sem a költözők listája nem rendezett, ahogy nincsenek készen a lakópark tervei sem.

Pedig a lakópark fontos lehet Devecser szempontjából, mivel a helyieket kérdezgetve nyilvánvaló volt, hogy a legtöbbjük érzelmileg kötődik a városhoz, és ha van lehetőség, maradnának. Egy vörösiszapban térdig gázoló utca lakói például arról számoltak be, hogy bár vannak fenntartásaik a lakóparkkal szemben, mégis oda jelentkeztek, mert így közösségük együtt maradhat.

A polgármester is úgy tudja: az áradás után a devecseriek majd fele a város elhagyását fontolgatta, ez a szám mostanra azonban 10 százalékra csökkent.