Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Akik feljelentettek, ma is az MSZP tagjai

2010.10.28. 00:55
A szocialisták parlamenti frakciójában Horváth Csaba helyét elfoglaló Tóth Csaba néhány évvel ezelőtt tűnt fel Vas megyében, tagtoborzása miatt a rendőrség és az ügyészség is nyomozott, egy időre a pártbóll is kizárták. Vasból távozott, Zuglóban bukkant fel, előbb helyi elnök, most országgyűlési képviselő lett. Ez még az MSZP-ben sem tetszett mindenkinek.

Néhány napja tagja a parlamentnek. Milyen hangulatot tapasztalt?

Fotók: Nagy Attila
Fotók: Nagy Attila

Most ismerkedem a parlament légkörével, a frakciótársakkal, és egyáltalán, a parlamenti munkával.

Hogyan működik? Odamegy más frakcióbeliekhez bemutatkozni?

Egyelőre még a saját frakciómmal ismerkedem, ott is van, akivel még nem találkoztam.

Ki ő?

A budapestieket ismerem elsősorban. Velük nagyon jó a kapcsolatom.

A jobbikos képviselőkkel köszönnek egymásnak?

Nem ismerem őket, nem tudom, hogy aki jön szembe a folyosón, képviselő, vagy sem. Aki nekem köszön, annak én is köszönök.

Ki mellett ül?

Pál Tibor és Józsa István mellett.

Ők támogatták, hogy képviselő legyen?

Honnan lehet azt tudni, hogy valaki támogatott-e engem, vagy sem?

Az MSZP-ből többen is bírálták a döntést, még a Népszabadság jegyzetírója is kétségét fejezte ki, hogy éppen az ön jelölésével kezdődik új időszámítás az MSZP-ben. Hiller István korábbi pártelnök konkrétan azt mondta az ön képviselőségéről, hogy ami megoszt, az árt, és az ön személye megosztó. Szanyi Tibor sem értett egyet a döntéssel.

Ezekről a véleményem a következő: ha a párton belül valakinek van véleménye valakiről, akkor meg kell próbálni négyszemközt megvitatni vele, vagy azokon a fórumokon, ahol ennek helye van. Jól emlékszem arra, hogy volt egy elnöke a pártnak, aki akkor, amikor megválasztották azt mondta: a vitákat zárt ajtók mögött folytassuk le, és ha a döntés megszületett, akkor támogass vagy hallgass.

Ez a pártelnök Hiller István volt?

Ez a pártelnök Hiller István volt. Úgy látom, az idő múlásával megkopik az emlékezete az akkori pártelnöknek, mert akkor még ő is elvárta, hogy egy döntés után felsorakozzanak mögötte, és támogassák. Ha van is kritika, akkor párton belül történjen meg a vitája. Az, hogy a szocialista párt ilyen a helyzetben van, többek között ennek is köszönhető: olyan folyamatok indultak el annak idején, amik megosztóak, gyengítők, károsak. Tőlem senki nem látott olyat, hogy a médiában  mondtam volna el a párttársamról a véleményem.

tothcsaba04

Hillerrel és Szanyival beszélt ezekről a nyilatkozatokról?

Szanyi Tibivel nagyon sokat beszéltem, utána is, természetesen. Szanyi Tibinek más oka volt, az ő elmondása alapján nem nekem szólt ez a mondat, hanem a budapesti döntésekkel összességében nem értett egyet. De egyébként azon a budapesti párttanácsülésen, ahol megválasztottak, ott volt, akkor nem mondta el a véleményét erről, azért csodálkoztam, hogy utána ezt mondta.

Tagtoborzásairól vált híressé. Előbb a kőszegi alapszervezet felduzzasztásával lett megyei MSZP-elnök, majd Zuglóban landolt, ahol kerületi MSZP-elnök lett. Mi a sikerének a titka?

Hát az, hogy nincs sikeres tagtoborzás.

Vagyis?

A történet lényege az, hogy még annak idején hat éve Vas megyében rám ragasztottak egy bélyeget.

Az volt a vád ön ellen, hogy pénzért vett meg embereket, akik beléptek az MSZP-be, és Kőszegről lett az MSZP megyei elnöke.

Ki mondta ezt?

Számtalan újságcikk volt erről, Vasban végül Kiss Péter lett az elnök, ő tett rendet.

Kiss Péterrel úgy beszéltem meg, hogy én eljövök Vas megyéből, ő pedig támogatja az én budapesti szakpolitikai tevékenységemet. Nekem nem el kellett jönni, őt meg nem úgy küldték oda. Ennek a pártnak sok minden ártott, többek között ez is. Vas megyében kiszabadult a szellem a palackból. A Vas megyei botrány a párton belüli politikai riválisaim által kitalált történet volt.  Az a baj ebben, hogy amikor kiderült a vádakról, hogy alaptalanok, akkor azok, akik ezeket elindították, büntetlenül maradtak. Ez a pártnak a nagy bűne. Lejárattak, feljelentettek, három évig nyomoztak három rendőrkapitányságon, majd 350 tanú meghallgatása után, mivel senki nem talált semmit, az ügyészség az ügyet lezárta. De akkor ezzel már senki nem foglalkozott, mert az már nem hírérték. Akik feljelentettek, azok ma is az MSZP tagjai.

De akkor miért mondja, hogy nincs sikeres tagtoborzás, miközben 350 embert tudott beléptetni?

A feladatomat végeztem, a pártszervezésért feleltem. Ilyen tekintetben sikeres volt. Hiller az említett cikkben büszkén mondta, hogy ő szétverte ezt a megyei szervezetet. Én nagyon sajnálom, hogy egy pártelnök arra büszke, hogy szét tudott verni egy megyei szervezetet, amit nagyon sokan, nagyon szívós munkával építettek. Zuglóban sem tagtoborzás, hanem kemény munka folyt.

tothcsaba06

Miért pont Kőszegen kezdett építkezésbe, miközben akkoriban soproni vállalkozó volt?

Nemcsak Sopronban voltak üzleti érdekeltségeim, volt Vas megyében is, a kőszegi körzetben, így értelemszerűen ott kerültem kapcsolatba a helyi politikával. Így kezdtünk dolgozni azon a részen, abban a körzetben szerettem volna elindulni képviselőjelöltként.

Zuglóban is nagy vihart kavart a megjelenésével, többen ki is léptek az MSZP-ből, átmentek a Kapolyi-féle MSZDP-be.

Körülbelül ugyanannyi párttag van most a zuglói pártszervezetben, mint amikor én oda beléptem.

De kicserélődött a tagság, nem?

Tíz-egynéhány ember ment át. Az nem sok. Én Zuglóban éltem, itt indítottam első vállalkozásaimat, hazajöttem. Vas megye után úgy gondoltam, hogy a munkámmal bizonyítom be a vádak ellenkezőjét. Próbáltam a bélyeget levakarni. Zuglóban háromszor választottak meg elnöknek, mindig egyre nagyobb arányban. Itt nincs széthúzás, nincs civakodás, itt az elmúlt években egy igazi csapat kovácsolódott össze.

Az országgyűlési választáson egyéni jelöltként indult, és ön adta le legelőször az ajánlószelvényeit. Ez miért volt fontos?

Ezzel is bizonyítottuk a szervezettségünket.

A választáson végül alulmaradt.

Igen, de a 176 egyéni körzetből a tizedik legjobb eredményt értem el. Az MSZP országosan kapott 19 százalékot, Budapest 25 százalékot a listára, én meg az első fordulóban 31 százalékot. Az országos politikai trendet nem tudjuk felülírni egy ilyen kampánnyal, de ez valamiféle elégtétel volt. Listán csak a két angyalföldi körzetben ért el jobb eredményt a párt, ahol az egyéni MSZP-s jelöltek nyertek.

Amikor 2004-ben a tagtoborzási botrány miatt kizárták a pártból a kőszegiek, nem gondolt arra, hogy hagyni kéne az egészet a fenébe? Végül is sikeres vállalkozó, mi szüksége van a politikára?

Van, akinek elveszi a kedvét, van, akit megerősít. Tudtam, hogy hamisak a vádak, és ennek ki kell derülnie.  Akkor maradtak volna rajtam, hogyha félreállok. A kizárás egy utánam dobott balta volt, akkor már eljöttem a megyéből, a területi etikai bizottság meg is változtatta a döntést. De nem Vas megyéről kéne beszélni, nincs ennek már jelentősége.

tothcsaba14

Tagja valamelyik MSZP-platformnak?

A Harmadik Hullámnak. A Mesterházy Attila-féle platformnak.

Ez hogyan viszonyul Gyurcsány Ferenc új platformjához?

A platform véleményét nem tudom tolmácsolni. Én  nem leszek a Gyurcsány-féle platform tagja.

Miért? Károsnak tartja?

Miért, ki szerint káros?

Pont Hiller István is pedzegetett valami hasonlót.

Az Hiller véleménye, én nem tudom. Ez egy sokszínű párt. Ha nem az a cél, hogy megosszon, akkor nem káros.

Nevezték önt Leisztinger Tamás emberének is. Ebből mi igaz, egyáltalán: hogyan lesz valaki valakinek az embere?

Kik mondták?

Azt írta például az újság, hogy a SIL az ön érdekeltsége volt, és ilyen fürdőszobabútorokkal szerelték fel Leisztinger szállodáit.

Ez hazugság, semmilyen konkrét bizonyíték erre nem volt. Ilyen alapon lehettem volna sok mindenkinek az embere, mert sok emberrel álltam üzleti kapcsolatban. Pont a Hunguestnek, Leisztinger szállodaláncának nem szállítottunk semmit. A SIL luxuskategóriás termékeket forgalmazott, a Hunguest szállodákban nem luxuskategóriás bútorok vannak.

A SIL-t végül felszámolták, nem?

Az üzletrészemet én már nagyon régen eladtam, az új tulajdonosok közt évekkel később elszámolási vita alakult ki, és befejezték a működést.

Milyen üzleti érdekeltségei vannak most?

Ingatlanhasznosítással, ingatlanfejlesztéssel foglalkozunk, ingatlanokat adunk bérbe, üzemeltetünk, veszünk, eladunk.

Ezeket a vállalkozásokat most, hogy képviselő lett, szüneteltetni kell?

Ez nem összeférhetetlen. Semmilyen önkormányzattal, állami céggel nincs együttműködésünk.

Egy másik címke, amit önre ragasztottak, hogy Hagyó Miklós embere volt.

Mitől Hagyó-ember valaki?

Például, hogy egymást támogatva jutnak előre a pártban, nem?

Hagyót sokkal régebbről, az üzleti életből ismertem. Huszonöt éve dolgozom az üzleti életben, sok embert ismertem meg. A politikában is fontos, hogy az embernek legyenek barátai, szövetségesei.

tothcsaba10

Hagyó bukása meglepte?

Nem foglalkoztam soha az ügyeivel. Amikor főpolgármester-helyettes lett, akkor sem járkáltam hozzá. Amúgy nem lep meg, ami vele történt, a mai világban bárkivel bármi előfordulhat, majd az igazságszolgáltatás eldönti, hogy vétett vagy sem.

A parlamentben melyik bizottságban dolgozna szívesen?

A gazdasági terület áll legközelebb hozzám, de a frakcióvezetéstől függ, hogy hol számítanak rám.

Van arról víziója, hogy milyenné szeretné formálni az MSZP-t?

Nemcsak vízióm van. Mi megmutattuk Zuglóban, hogy mit kellene a pártnak tenni. A  lakossággal a közvetlen kapcsolattartásra törekszünk, próbáljuk megoldani a problémáikat. Úgy látom, hogy az MSZP az elmúlt években eltávolodott a választóktól. Számunkra a legjobb példa Angyalföld. Nekik 16 év előnyük van velünk szemben, de reméljük, hogy lesznek hasonló eredményeink.

Van esély arra, hogy megőrzi a váltópárti státusát az MSZP?

A második legerősebb párt vagyunk. Éppen az előbb olvastam, hogy a Fidesz és Orbán Viktor népszerűsége elkezdett csökkenni, az MSZP-é pedig növekedni. A kormányzati döntésektől is függ, az emberek előbb-utóbb rájönnek, hogy a nagy remények helyett mit kapnak.