Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Omninvest: szabályos volt a pályázati pénzek felhasználása

2010.10.29. 12:17
A 2006-os pályázati támogatás felhasználása során az Omninvest Kft. leányvállalata, az Omninvest Development Kft. az akkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor anyavállalatával együttműködésben végezte el a kutatási tevékenységet - közölte az Omninvest Kft.

A cég a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) csütörtöki közleményére reagált, amelyben a hivatal azt közölte, hogy jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt várhatóan büntetőfeljelentést tesz az Omninvest ellen. Mint a KEHI írta: két héten belül lezárul az előző kormány H1N1 elleni védekezéssel összefüggő döntéseinek végrehajtására vonatkozó vizsgálat, amely során feltárták, hogy a vakcina előállítására szerződött Omninvest jogtalanul használt fel 2 milliárd forint állami forrást. Az Omninvest Kft. és az Omninvest Development Kft. még a vizsgálat lezárulta előtt felajánlotta, hogy mintegy 2 milliárd forint közpénzt visszafizet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak.

Az Omninvest pénteken azt közölte: csak ez év elején vált ismertté, hogy az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága szerint a támogatási szerződésnek az anyavállalat megbízására vonatkozó része egy rendelet szabályába ütközik. Ezt a rendeletet 2006-ban még nem ültették át a magyar jogrendbe, így a szerződő felek előtt nem volt ismert - írták. Az említett kutatás eredményesen lezárult, ami a nemzetközi szakmai elismertségen túl a magyar pandémiás oltóanyag beszerzésekor több milliárd forintos megtakarítást eredményezett a költségvetésnek.

Az Omninvest közleményében szerepel az is, hogy a támogatási összegek beérkezése és a kifizetésük között eltelt pár nap alatt az értékpapírszámlán keletkezett kamat a pályázat teljes időtartama alatt sem érte el az ötszázezer forintot.

A KEHI csütörtöki közleményében az volt olvasható, hogy az előírások szerint a kutatás-fejlesztéshez csak független piaci szereplő szolgáltatását lehetett volna igénybe venni, ezzel szemben az Omninvest Development Kft. saját anyavállalatát, az Omninvest Kft.-t bízta meg. A vizsgálat azt is feltárta, hogy az Omninvest Development Kft. a kapott állami támogatásból értékpapírokat vásárolt, és olyan dolgozók bérét fizette ki, akik a védőoltás kifejlesztésének megvalósításában közvetlenül nem vettek részt.

A KEHI-nek a 2004 és 2010 közötti időszakra kiterjedő, összesen 7,7 milliárd forint állami pénz felhasználását ellenőrző vizsgálata számos hiányosságot állapított meg az előző kormány döntései, azok végrehajtása, a pályáztatási és közbeszerzési eljárások, a pénzügyi folyamatok lebonyolítása, az elszámoltatás és ellenőrzés területén - írták, hozzátéve: novemberben záruló vizsgálatuk megállapításait két héten belül megküldi az érintetteknek.

A nemzetgazdasági miniszter június végén indított vizsgálatot az Omninvest állami támogatásával kapcsolatban, lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1-influenzajárvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte akkor a tárca, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatósága is vizsgálatot folytat az ügyben. Július végén Papcsák Ferenc kormánybiztos jelentette be, hogy a KEHI vizsgálja az államnak az Omninvesttel kötött szerződéseit is. Erre a cég annyit reagált, hogy "az Omninvest, ahogy eddig, úgy ezután is nyitottan áll minden vizsgálat elé".

Az ügyben a Vám- és Pénzügyőrség folytat nyomozást jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és adócsalás gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.