Rafael
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Blikk: 2,5 milliárdos tisztogatás

2010.11.02. 08:47
A Blikk által összegyűjtött adatok alapján minisztériumonként átlagosan 64 munkaügyi pert indítottak, és ha ennek felét az elbocsátott dolgozók nyerik meg, akkor a közszolgálati dolgozók átlagbérével számolva a kormánynak több mint 2,4 milliárd forintot kell majd kifizetnie a kamatok és kártérítés nélkül, azokkal együtt pedig az összeg elérheti az ötmilliárd forintot is.

A Blikk a keddi számában emlékeztet arra, hogy a kormány  nem sokkal hivatalba lépése után fogadta el azt a jogszabályt, amely lehetové teszi, hogy indoklás nélkül küldjenek el munkavállalókat a közigazgatásból.

A Blikk egy hónappal ezelott hivatalos levélben kereste meg valamennyi minisztériumot, valamint a Miniszterelnökséget, és arról érdeklodött, hány munkatárstól váltak meg a kormányváltás óta, és emiatt hány munkaügyi per indult ellenük.

Kiderült, több száz pert kezdeményeztek a tárcák ellen, de van, ahol nem árulják el, hány embert küldtek el. A legtöbb per a Belügyminisztérium és háttérintézményei ellen indult a kormányváltás óta, összesen 243-an támadják bíróság elott a tárcát és az igazgatása alá tartozó intézményeket.

A BM tájékoztatása szerint 638 ember távozott tolük, egy részük felmentéssel, egy részük pedig közös megegyezéssel ment el. Igaz, ezen tárca irányítása alá több tízezer ember tartozik, hiszen ok felelnek többek közt a 35 ezer fos rendorségért.

A Nemzetgazdasági Minisztériumból (NGM) és háttérintézményeibol 273 fo távozott, a legtöbb közös megegyezéssel (222), 51 embert viszont kirúgtak a kormányváltás óta. Az NGM tájékoztatása szerint ellenük 12 munkaügyi per indult.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban és a hozzá tartozó hivatalokban 73 dolgozót cseréltek le, ebbol 36-at mentettek fel, a többi közös megegyezéssel, vagy lemondás miatt távozott. A Külügyminisztériumban úgy válaszoltak: összesen 6 embert cseréltek le, ebbol 4-en indítottak pert.

A többi minisztériumból (Honvédelmi, Vidékfejlesztési, Nemzeti Eroforrás és Közigazgatási), illetve a Miniszterelnökségtol a törvényben eloírt 15 napos határidon belül nem érkezett válasz a Blikk kirúgással kapcsolatos kérdéseire.

Az ismételt megkeresésre egyedül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból jeleztek vissza: már feladták a kért adatokat tartalmazó levelet. A többi minisztérium ellen a Blikk pert indít a közérdeku adatok nyilvánosságáért, hogy kiderüljön: hány embert cseréltek le a kormányváltás óta, és emiatt hány bírósági eljárás indult ellenük.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!