Hajlik a Fidesz a különadó-engedményre

2010.11.03. 13:06 Módosítva: 2010.11.03. 21:47
Biztosan lesz változtatás a 98 százalékos különadóban, hogy a közszolgálati dolgozókat ne büntessék, de a nagykutyákat elkapják, mondta Lázár János Fidesz-frakcióvezető, miután a szakszervezetekkel tárgyalt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is úgy látja a a kormánypárt kész engedményt adni a különadó alól a hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottaknak.
Mendrey László
Mendrey László

Egészen biztos, hogy lesz változtatás a 98 százalékos különadót érintően az eredeti elképzeléshez képest - közölte Lázár János a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások után. Mint fogalmazott, erről a szakszervezetek győzték meg őt.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: a Fidesznek nem az a szándéka, hogy a közszolgálati jogviszonnyal rendelkező munkavállalókat büntesse az elvonásokkal, hanem azokat a magas rangú állami vezetőket, "igazi nagykutyákat" szeretnék elkapni, akik idén több tíz-, vagy százmillió forintos nagyságrendű végkielégítéshez jutottak.

A politikus közölte: a szakszervezetek javaslatait összefoglalja és azokat a Fidesz elnökségének szerda délutáni ülésén ismerteti. Az egyeztetési folyamat végére úgy szeretne pontot tenni, hogy kérni fogja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács összehívását várhatóan péntekre, vagy hétfőre.

Update

Az Országgyűlés már hétfőn este elfogadhatja a 98 százalékos különadó bevezetéséről szóló jogszabályt, amelynek szövegébe a Fidesz a szakszervezetek javaslatait is beépítené. Lázár János szerda este elmondta: tájékoztatta a Fidesz elnökségét annak a hat tárgyalásnak a részleteiről, amelyeket napközben szakszervezeti vezetőkkel folytatott.

A kormánypárti frakcióvezető fontosnak nevezte, hogy megegyezzenek a szakszervezetekkel, mindenekelőtt arról, hogy a közszolgálati dolgozók törvényesen járó juttatásait ne érintse különadó.

Lázár János ennek érdekében kezdeményezte, hogy hétfőn az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén beszámolhasson arról, milyen módosításokat kívánnak érvényesíteni a 98 százalékos különadóval kapcsolatban. Mint mondta, a tanács ülésére olyan javaslatokkal fog érkezni, amelyek alapját a szakszervezeti vezetőkkel folytatott megbeszélésein elhangzottak képezik, a részletek kidolgozása csütörtökön és pénteken megtörténik. "Lesz megállapodás, az elnökségnek ez volt az álláspontja" - ismertette a Fidesz vezető testületének ülése után.

Hozzátette: a szakszervezeteknek is megfelelő javaslatot már hétfői ülésén elfogadhatja a Ház.

Lázár János elmondta: a lehetséges megoldások egyike, hogy felemelik a különadó kétmillió forintos összeghatárát. Ugyancsak elképzelhetőnek nevezte, hogy foglalkoztatási védettséget biztosítsanak a hosszú szolgálati idővel rendelkező, de a nyugdíjkorhatárt el nem érő közszolgálati dolgozóknak, ám hangsúlyozta, hogy az érdekképviseletek vezetői a tárgyalásokon "nem ezt preferálták".

A Fidesz frakcióvezetője nyitott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) kéréseire a 98 százalékos különadó közalkalmazottakra vonatkozó szabályozásának módosítása ügyében, mondta Mendrey László elnök. Kompromisszumkésznek látta a Fidesz frakcióvezetőjét Fehér József, a főként közszsolgálati dolgozókat képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) vezetője is.

A tárgyalások fő kérdés az volt, milyen technikával lehetne kivenni a különadó hatálya alól azokat a jogos, de 2 millió forintnál magasabb végkielégítéseket, amelyek a hosszú, több évtizedes szolgálati idő után járnak a pedagógusoknak, orvosoknak, rendészeti dolgozóknak és más közalkalmazottaknak.

A találkozón többféle megoldásról is szó esett. A PDSZ alapvetően azt támogatja, hogy a 98 százalékos különadó kétmillió forintos összeghatárát emeljék meg (a 98 százalékos különadó a 2 millió forint feletti részre vonatkozik).

A SZEF egyik fő indítványa az, hogy aki munkából nyugdíjba megy, annak a javadalmazása semmilyen módon ne kerüljön a 98 százalékos különadó hatálya alá. Fehár József szavai szerint Lázár János támogatni tudja ezt a javaslatukat. A SZEF álláspontja szerint ugyanakkor azokat sem érintheti a különadó, akiknek valamilyen ok miatt megszűnik a jogviszonya, és juttatásuk törvényben meghatározott.

A másik tanárszakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt javasolja, hogy továbbra is azon törvények alapján járjanak a közszférában a végkielégítések, amelyek 18 éve működnek - mondta Galló Istvánné, az érdekképviselet elnöke. A PSZ vezetője hangsúlyozta azt is, hogyha a törvényi előírásokon felül a munkáltató nagyobb végkielégítést adna a dolgozónak, azt sújtsa különadó.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke nyilatkozik a sajtó képviselőinek a Képviselői Irodaházban
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke nyilatkozik a sajtó képviselőinek a Képviselői Irodaházban

Galló Istvánné elmondta: az irreálisan magas végkielégítések ellen tiltakoznak, ugyanakkor tartanak attól, hogy a különadóról szóló jogszabály jelen formájában a közszféra dolgozóit is sújtaná, pedig esetükben ez a törvényhozónak sem szándéka.

Az engedményről kedden a Fidesz-KDNP frakcióülésén nem született megállapodás a két kormánypárt között. Harrach Péter, a KDNP  frakcióvezetője azt mondta: a kereszténydemokraták szerint különbséget kell tenni az indokolatlanul magas, a társadalom egészét bántó végkielégítések és a törvényben biztosított, a köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak járó végkielégítések között. Hozzátette ugyanakkor azt is: "A nemzeti érdek és a koalíció egysége mindennél fontosabb. Tehát ha leszavazzák a javaslatunkat a frakciószövetségen belül, akkor ezt tudomásul vesszük"