Nem nyomoznak a pécsi vagyonkezelő ingatlanügyeiben

2010.11.03. 10:01 Módosítva: 2010.11.03. 10:02
Bizonyítékok hiányában szűnt meg véglegesen a nyomozás az egykori Pécsi Városi Vagyonkezelő (PVV) Zrt. ingatlanértékesítési ügyeivel kapcsolatban, írja az Új Dunántúli Napló.

A Legfőbb Ügyészség helybenhagyta a nyomozást megszüntető rendőrségi határozatot, de megváltoztatta annak indoklását. A vizsgálat megszüntetésének okaként ugyanis korábban a bűncselekmény hiányát jelölték meg. Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze elmondta: néhány ingatlan eladásakor keletkezett ugyan kára a vagyonkezelőnek, ám a szándékos károkozás nem volt bizonyítható.

A Pécs Holding Zrt. jogelődje, a PVV 2004 és 2007 között lebonyolított ingatlanértékesítési ügyei kapcsán egy magánszemély tett feljelentést. Azzal érvelt, hogy az ingatlaneladásokkal kapcsolatos információkhoz csak bennfentesek jutottak hozzá, az értékesítés alapáron történt, így a várost jelentős veszteségek érték.

A rendőrség kétszer is megszüntette a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult eljárást, az ügyészség azonban mindkét esetben a nyomozás folytatására kötelezte a hatóságot. Az ügy most végleg lezárult, olvasható a baranyai napilapban.