Máté, Mirella
7 °C
17 °C

Újra három évig járhat a gyes

2010.11.05. 07:40
Elkészült a gyes időtartamának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat, amelyről várhatóan még ebben a hónapban szavaz a parlament, írja a Magyar Nemzet. A tervezet korlátozná a gyest igénybe vevő anyák munkavállalását.

Elkészült az a törvényjavaslat, amely a jelenlegi két évről újra három évre növelné a gyermekgondozási segély folyósításának idejét, írja a Magyar Nemzet. A gyesről az egyes szociális, gyermekvédelmi és családtámogatási tárgyú törvények módosításáról szóló salátatörvény rendelkezik, amely már megjelent a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján.

A javaslat a gyes időtartamának növelése mellett korlátozná a gyest igénybe vevő anyák munkavállalását. A jelenleg hatályos jogszabály szerint az anyák a gyerek egyéves kora után időkorlátozás nélkül dolgozhatnak, a tervezet viszont ezt csak az otthonukban dolgozó nőknek engedélyezné, a többieknél heti harminc óra munkában húzná meg a felső határt.

A Magyar Nemzetnek Nyitrai Imre, a minisztérium szociálpolitikai helyettes államtitkára ezt azzal magyarázta, igazságtalannak tartanák, hogy a támogatás annak is járjon, aki nincs egész nap a gyerekével. Nyitrai szerint a törvényjavaslatról várhatóan még ebben a hónapban szavaz a parlament.